Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Ligakupa: sima győzelem a Fradi ellen Nyomtatás E-mail
Írta: FC Fehérvár   
2008. december 07.

ImageCsapatunk a 2008-as év utolsó hivatalos mérkőzésén magabiztos játékkal, emberhátránya ellenére is végig fölényben futballozva győzte le a Ferencvárost, és ezzel nem csak a Ligakupa D-csoportjának élére ugrott, de nagy lépést tett a továbbjutás felé is. Varga István „bajnoki csapatot” küldött pályára a népligeti edzőközpont Lázár Gyula-pályáján – de, az előzetes hírekkel ellentétben nem volt ezzel másként a Fradi sem: az ezúttal Csató Sándor által dirigált gárdában valamennyi magyar ász munkát kapott.

A Vidi kezdett jobban, nem túlzás, hogy az első tíz percben a fehér mezes vendégek legalább ötször, vagy hatszor kerültek ziccerbe – a lövések azonban nem sikerültek, pontosabban többször, még lőni sem sikerült… A pálya másik térfelén Marko Andics borzolta a kedélyeket. Ősszel jól teljesítő védőnk pedáns igyekezettel próbálta ellenfelét a partvonalon túlra rugdosni.

A harmadik faultja előbb sárga lapot ért, majd, miután Marko a nézőkkel is kis híján ölre ment, láthattuk a pirosat is. A kiállítás jogosságát kár vitatni, ugyanakkor tény, méltóbb rendezési feltételek között, hivatalos meccsre valóban alkalmas pályán minderre nem került volna sor. Andics kiállítása nem zavarta meg csapatunkat – annál inkább a játékvezetőt. Jó néhány „fura” ítélete csalt mosolyt az arcokra, vagy éppen váltott ki indulatokat: a legmókásabb az volt, hogy a Horváthot hátulról felrúgó Barthának előbb piros lapot adott, majd miután észrevette, hogy „színt tévesztett” – csak sárgát.

 

Image
Fotó: FC Fehérvár

Hál’ Istennek, a Vidi közben futballozott, és a létszámbeli hátrányt ellensúlyozva, három gyönyörű gólt lőtt. Különösen a második és a harmadik volt remek: előbbinél, Horváth „Pera” szöglet nyomán estéből, félfordulattal púpozta a sarkot, a másiknál Nagy Dani Kulcsár és Pavlisics precíz flipperezése nyomán rúgta a labdát a kapuba. A második játékrész is helyzettel kezdődött, de Kulcsár Tamás a higgadt gurítás helyett rossz megoldást választott.

Ellaposodott a játék, és mi tagadás, a két jól játszó labdaügyes futballista, Dvéri és Pavlisics lejövetele is meglátszott a csapaton. De, még így is meglepetés, hogy a Fradi szorossá tudta tenni a meccset: a hazaiak első találatánál Filipovics rossz helyre ütötte a labdát, a másodiknál Romero talán feleslegesen szabálytalankodott. Más kérdés, hogy a játékvezetőt szemmel láthatóan megfogta a „közeg”. Mással aligha magyarázható, hogy Nagy Dani felvágásáért miért nem adott büntetőt. Pedig, ha az megvan, szemre is szebb, fölényesebb az emberhátrányban elért győzelem. No, de azért panaszra így sincs okunk…

Ferencváros–FC Fehérvár 2–3 (0-3) Budapest, Népliget. 200 néző Vezette: Szilasi.

Gólszerző: Nyilasi (75.), Tóth B. (79. – 11-esből), ill. Horváth (35.), Nagy (16., 44.).

Kiállítva: Andics (10.).

Ferencváros: Holczer (Megyeri 46.) – Fitos, Fülöp, Baranyai, Sváb – Zsivoczky (Szalai 53.), Deme, Brettschneider (Nyilasi 70.), Tóth B. – Pölöskey (Kutasi 65.), Bartha Edző: Csató Sándor

FC Fehérvár: Filipovics – Andics, Radovics, Horváth (Bencze 74.), Romero – Kulcsár (Lattenstein 89.), Csobánki, Polonkai, Nagy D. – Dvéri (Kocsis 65.), Pavlisics (Bakos 72.) Vezetőedző: Varga István

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >