Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Pisztolydurranás, harci járművek, vegyvédelmi eszközök a Vasváriban Nyomtatás E-mail
Írta: Kész-Varga Mónika   
2017. június 13.
ImageEgy Lorenz-féle csappantyús pisztoly elsütésével vette kezdetét tegnap az a Honvédelmi és Sport Nap a Vasvári Pál Általános Iskolában, mely már évek óta hagyomány az intézményben így a tanév vége felé. A program reggeli megnyitóján jelen volt a körzet önkormányzati képviselője, az MH ÖHP jogi és igazgatási osztályvezetője, valamint az I. András Lovagrend nagymestere is.

 

A programnap elején Laczkó Gábor iskolaigazgató köszöntötte a diákokat, majd köszönetet mondott a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságnak, hogy ismét lehetővé tette számukra egy ilyen honvédelmi nap megtartását. Tájékoztatta a gyerekeket arról, hogy a nap folyamán, azon túl, hogy megismerkedhetnek a különböző harci járművekkel és eszközökkel, részesei lehetnek hagyományőrző, kempo, valamint kutyás bemutatónak is.    

Viza Attila, a körzet önkormányzati képviselője is köszöntötte az iskola tanulóit. Elmondta, hogy ennél alkalmasabb időpont, mint a tanév utolsó hete, nem is lenne arra, hogy megtartsák hagyományos honvédelmi napjukat, amelyet némi sportversennyel is kiegészítenek. Majd arra buzdította a gyerekeket, hogy ismerkedjenek meg a honvédség technikai felszereltségével, és kapjanak kedvet ehhez a hivatáshoz. A mai naphoz mindannyiuknak jó szórakozást kívánt, míg a szünidőhöz tartalmas időtöltést!   

A honvédség részéről érkezett járművekkel és eszközökkel kapcsolatban dr. Pap Gyula ezredes, az MH ÖHP Jogi és Igazgatási Osztály osztályvezetője adott tájékoztatást. Elmondta, hogy a 43. Híradó és a 93. Vegyvédelmi Ezredtől érkeztek technikai eszközök az iskola tematikus napjára. Ezek között megtalálható vegyi sugármentesítő BTR harckocsi, amely egy nyolckerekű tankhoz hasonlító jármű, valamint egy modernebb, szintén mentesítő eszköz, amelyet pedig a vörösiszap-károk mentesítésekor használtak. Ezen túl vegyvédelmi, valamint a mentesítésekkor használatos különböző eszközöket is hoztak magukkal a katonák, akik ezen járművek és eszközök szakértői. A gyerekeknek – mint mondta – lehetőségük van arra, hogy a harckocsikba beleüljenek, az eszközöket megszemlélhessék, és testközelből kipróbálhassák.


Szólt arról is, hogy az MH ÖHP – ahogy korábban a parancsnok is többször hangoztatta már - a jövőben is nyitott arra, hogy amennyiben más tanintézmények részéről is felkérés érkezik egy-egy ilyen hasonló jellegű katonai kitelepüléssel kapcsolatban, akkor állnak rendelkezésre. 

A honvédelmi napot az ezredes nyitotta meg, majd a program Bence Tamás, az I. András Király Lovagrend nagymestere 1846-os mintájú Lorenz-féle csappantyús pisztolyának elsütésével vette kezdetét. A nagymester elmondta, hogy ez a fegyver nem volt rendszeresítve a magyar honvédségnél, hanem zsákmányból került hozzánk. Mivel kevés volt belőle, ezért a lovas tüzérség kapta meg oldalfegyverként, önvédelmi célra. 30 grammos tömör golyót lő ki, mely egyesített lőszer lőporral és ólomgolyóval.    
A hatalmas durranást követően a gyerekek meg is rohamozták az egyes programhelyszíneket és kezdetét vette a tematikus nap...

 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >