Kezdőlap
A földi alkotónak a tehetsége Istent dicséri Nyomtatás E-mail
Írta: Kész-Varga Mónika   
2017. június 28.
ImageA Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Fehérvári Kézművesek Egyesülete szervezésében kerül sor „A REFORMÁCIÓ történelmi és kulturális öröksége az élő népművészetben” című kiállítás megrendezésére a Székesfehérvári Református Egyházközség Gyülekezeti Központjának nagytermében. A tárlat megnyitója július 1-jén, szombaton lesz 15 órakor.

 

Szenczi Jánosné, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének elnöke elmondta, hogy a Népművészeti Egyesületek Szövetsége hirdetett pályázatot azzal a céllal, hogy a kézművesek hozzájáruljanak a templomok és a gyülekezeti termek kellékeinek, tárgyainak, illetve a protestáns egyházhoz köthető és használati tárgyak megújulásához. Az országot hét régióra osztotta fel a szövetség, a Fehérvári Kézművesek Egyesületét a Közép-Dunántúli Régióból érkező pályázatok begyűjtésével, és az alkotásokból összeálló kiállítás megszervezésével bízták meg. Így hozzájuk Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megyéből érkeztek alkotások, melyek 90%-át a Fejér megyei alkotások tették ki. 

Az elnök elmondta, hogy a kiírásukra a régióból 40 egyéni alkotótól és egy csoportos szakkörtől érkezett pályázati anyag, így összesen 125 alkotás jutott el hozzájuk. Ezek közül a múlt heti zsűrizés alapján 87 alkotás kerül kiállításra, 34 alkotótól. Hozzátette, hogy a zsűri tagjai között volt dr. Fülemile Ágnes, a Néprajzi Múzeum etnográfusa, aki mind a hét régió zsűrizésében részt vett, és nagyon színvonalasnak nevezte az ide beérkezett pályázati anyagokat, melyek közül 56 alkotás az országos zsűrizésre küldhető. Az azokból kiválasztottak kerülnek majd bemutatásra az országos kiállításon, mely augusztus 17-től szeptember 10-ig lesz látható a Hadtörténeti Múzeumban. A díjazásokra is ott kerül majd sor. 

Az elnök arról is tájékoztatást adott, hogy textilekkel, hímzésekkel, szőttesekkel, de fafaragással és bútorfestéssel, valamint fazekassággal is lehetett pályázni, illetve egyéb kategóriában, népi jellegű iparművészeti alkotásokkal, úgy, mint könyvkötészet, könyvnyomtatás, vagy üvegművészet. A lényeg azon volt, hogy a magyar néphagyomány elemei felhasználásra kerüljenek az alkotások során.
Elmondta, hogy a legtöbb kiállítási tárgy textil az itteni régióban, de lesznek festett bútorok, és fazekas alkotások is, valamint egy papírmerítő album is kiállításra kerül. 

Elhangzott, hogy a székesfehérvári kiállítás megnyitója július 1-jén 15 órakor lesz a Székesfehérvári Református Egyházközség Gyülekezeti Központjának nagytermében, ahol a tárgyak is bemutatásra kerülnek. A tárlatot dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa nyitja meg, míg a szakmai ajánlót Gyanó Szilvia, a Balatoni Múzeum etnográfusa tartja. A kiállítás július 23-ig tekinthető meg, keddtől szombatig 14-18 óráig, míg vasárnap 9-13 óráig.    

Somogyi László, a Székesfehérvári Református Egyházközség lelkészi elnöke a sajtótájékoztató során arról beszélt, hogy a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, valamint a sok-sok háttér szervező munka nélkül nem jöhetne létre ez a kiállítás.
Majd arról szólt, hogy számukra az alkotás nemcsak szakrális és egyházi, hanem minden értelemben az alkotóra, a művészre, a szakemberre utal. Hiszen – mint hangsúlyozta – a földi alkotónak a tehetsége Istent dicséri, s ezzel a gondolattal illesztik be a kiállítást a Reformáció Emlékévébe. Ugyanis azt vallják, hogy az ember boldogságának, földi élete értelmének az egyik kulcskérdése, hogy megismerje az alkotót, s hálát adjon neki. Mert ezzel az Istenhez fordulással még áldottabb és szebb lesz, amit a kezünk megalkot.

Arról is beszélt, hogy az alkotó és az alkotás csodálatos kölcsönhatásában dicsőül meg Isten. Ezért örülnek annak, hogy teret adhatnak egy ilyen kiállításnak. Szeretnék a köztudatba visszahozni, hogyha az alkotót felismerjük, és az életünket hozzárendeljük, akkor minden területen gazdagodunk, és rádöbbenünk, hogy felelősek vagyunk. Majd köszönetet mondott a szervezőknek és az előkészítőknek, hogy ezen kiállítást lehetővé teszik.         

A szombat délutáni megnyitóra mindenkit szeretettel várnak a szervezők!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >