Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Az összefogás és barátság tábora
Az összefogás és barátság tábora Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2017. július 26.
A Söréden táborozó fogyatékkal élők és az önkéntes segítők kedden este egy kis műsorral köszönték meg a felajánlást és a munkát azoknak, akik nemes összefogással egy pergolát építettek a Teljes Élet Szociális Alapítvány táborának udvarán. Deli József kuratóriumi elnök és Dr. Csada Imre Zoltán turnusvezető mondtak köszöntőt, az építményt Barta Tibor plébános szentelte fel.

 

Kedden este a táborozók egy kis műsorral köszönték meg azt a pergolát, ami éppen a fogyatékkal élők táborának az első turnusa előtt készült el. Deli József, a Teljes Élet Szociális Alapítvány kuratóriumának elnöke méltatta az összefogást, aminek köszönhetően elkészült a szabadidős építmény. Dr. Csada Imre Zoltán turnusvezető, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház ortopéd-baleseti sebésze elmondta, hogy majd százan működtek közre a munkálatokban. A kezdeményezés ötletadói Völgyi Imre és Szluka Zoltán ácsok voltak, az ő jótékonysági felajánlásuk volt a pergola megépítése, amihez a cserepet a Bramac ingyen biztosította, a többi költséget pedig az MNB Karitatív Csoportja állta.

Tudomást szerezve a fejlesztésről, a villanyszerelést az anyagköltséggel együtt Schneider Ottó végezte el. Ezt a nagyszerű adományt köszönték meg a táborozók kedden este: az ünnepségen táblát avattak, Bukosza Zita önkéntes, Versünnep-győztes és Kiss Ákos táborozó verset mondtak, Miklós Fruzsina gitárral kísérte a közös dalokat. Barta Tibor plébános egy Szent Márk evangéliumából vett részlet felolvasásával a hit fontosságát példázta, és felszentelte a pergolát.

A nap folyamán a táborlakók a Máltai Szeretetszolgálattól kapott népi játékokkal foglalkoztak, délután volt foci, játszóterezés, közös éneklés és természetesen ma is részt vettek közös templomi ájtatosságon. A héten náluk vendégeskedik az Indigó Utca zenekar, Egerszegi Krisztina, Andi bohóc, a Régió Zenekar, Viderman Csaba hagyományőrző csapata, a Paraba Swing Club táncosai, és elmennek kirándulni a Pancho Arénába és az etyeki filmstúdióba is.

1984-ben indult az a kezdeményezés, hogy Söréden fogyatékkal élő gyerekek táborozzanak, amíg a szüleik, családjaik kipihenhetik magukat. A kezdeti egy csoporthoz képest ma nyolc turnussal működik a tábor a Teljes Élet Szociális Alapítvány égisze alatt. Hetente 16-18 rászorulót fogadnak, akikkel 25 önkéntes segítő foglalkozik minden csoportban. Az Alapítvány által biztosított támogatás mellett minden évben több felajánlást kapnak a szervezők, a szabadidős programok, élelmiszerek és az önkéntes munka mellett. 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >