Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kikapcsolni a linzi nagyágyúkat! Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2008. december 12.

ImageHatalmas csata várható ma este negyed nyolctól a székesfehérvári Jégcsarnokban, miután az Alba Volán a tabella harmadik helyén tanyázó Linz együttesét fogadja. Mai ellenfelünk keretében nem akárkik játszanak… - A Linz eddigi összecsapásain 39 pontot gyűjtött, s mindössze egy pont választja el őket a második helyezett Vienna Capitalstól, így vélhetően ma este is győzni akarnak Székesfehérváron. Ehhez persze a Volánnak is lesz egy-két szava.

Azt sem feledhetjük viszont, hogy a linziek négy legponterősebb játékosa az EBEL idei szezonjában összesen 120 pontot termelt: az összesített pontlista harmadik helyét elfoglaló Brad Purdie 39 pontnál jár, s ebből bizony 30 gólpassz volt, így átadásaira nem árt odafigyelni a mai összecsapáson.

A gárda második legjobbja Markus Matthiasson, ő elsősorban a góljaival veszi ki részét a csapat meneteléséből, lévén 30 pontját 21 találatának és 9 gólpasszának köszönheti. Szintén nem elhanyagolható Patrick Leahy, a 29 éves amerikai 11 gólt és 15 asszisztot termelt idén. Nem mellékesen tavaly 55 egységig jutott, így formája nem sokat kopott az előző szezon óta.

S akkor a negyedik ponterős korongosról, aki nem más, mint a 25 pontos Gregor Baumgartner: 14 gól, 11 gólpassz a mérlege. Tavaly egyébként testvériesen elosztotta góljai és átadásai számát: 21 gól, 21 assziszt volt az előző szezonbeli teljesítménye. Hogy a harmadik helyezett Linz és a Volán játékosai között nincs is oly’ nagy szakadék, jelzi: a kék-fehérek négy „legpontosabb” játékosa 104 egységet hozott össze a mostani sorozatban, s pláne hazai környezetben, lelkes szurkolói támogatását élvezve cseppet sem meglepő a Volán győzelme.

Ehhez persze ki kell kapcsolni a linzi nagyágyúkat…

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >