Eddig úgy voltam vele; akkora szappanopera lett belőle, mindenki minden megközelítésből kivesézte, így igazából nincs mit írni már az eszement pénzért barcelonai szerződéséből kivásárolt, immár párizsinak számító Neymar átigazolási történetéről, de aztán ma a világhálón találtam egy csekket. Bizony, azt a bizonyos csekket (pontosabban másolatát), amit lettetek az FC Barcelona vezetőinek asztalára a rémisztően korlátlan anyagi lehetőséggel rendelkező tulajdonosi hátterű Paris SG elöljárói a brazil támadóért.

Ez az a csekk, ami gyakorlatilag eltüntette, megsemmisítette a sportban az üzleti fair-play fogalmát, ami végérvényesen bebizonyította, hogy akinek pénze van, bármit megtehet. Párizsban most van, mégpedig bőven.

Pontosabban Katarban, a tulajdonosi bankszámlát. Ez a csekkből is kiderül, hiszen onnan jött a pénz... Az én megközelítésemből még senki sem próbálta ezt a dolgot tálalni, pedig én bizony találtam magyar, sőt, fehérvári szálat a dologban! A Videoton az 1984-85-ös UEFA-kupa menetelése során könnyedén kiütötte a már akkor különböző országok válogatott sztárjaival teli francia alakulatot.

Már akkor európai babérokra vágyott a PSG, de azóta sem jött össze igazán nagy kontinentális siker, hiába játszott ott Ronaldinho, Ibrahimovic, Di María, vagy éppen Cavani. A pont máig hiányzik az Í-ről. Egy ideális korban lévő "csúcsragadozó", aki sikerre éhes, a tudása megvan a legnagyobb sikerek eléréséhez, s ideje is van ennek megvalósítására. Egy olyan topjátékos, aki nem "csak" világklasszis, hanem a világklasszisok között is a legjobbak között van, azaz Messi, Cristiano Ronaldo vagy Neymar. Messi akkora ikon Barcelonában, hogy őt képtelenség önszántán kívül elmozdítani onnan, C. Ronaldo szintén hozzá van láncolva a Real Madridhoz, igaz, vele kapcsolatban is rendszeresek az Angliába való visszatéréséről szóló hírek. Talán nem alaptalanul.

Kettejükhöz képest Neymar két alapvető dologban más: nem a hűség mintaképe, bár többször tett esküt a Barca mellett, s írt is alá még további négy évig érvényes szerződést, apukája vezérletével a pénzhalmazok bizony sokkal nagyobb értéket képviselnek számára, mint a klubhűség. A másik, hogy míg Messi 30 éves, C Ronaldo pedig már közelebb van a 33-hoz, mint a 32-höz, miközben a brazil csak 25 esztendős. Ő még 8-9 évig a csúcson lehet, míg Messinek 3-4, Ronaldónak pedig 1, esetleg 2 jó éve lehet még, több nemigen. Akármekkora klasszisok, az idő múlása nekik sem előny. Nemigen volt még a modern kori futball történetében 34 év feletti extraklaszis, aki aranylabdát nyert és a legjobb szezonjait ebben a korban futotta. Sőt, konkrétan senki... Az olasz Cannavaro védőként egy jó vb-szereplés után kapta meg az elismerést 33 évesen 2006-ban, de ő még egy lapon sem említhető Messivel vagy Ronaldóval, igazából sokan máig nem értik, hogyan kaphatott aranylabdát, lehet, hogy ő maga sem... Rajta kívül a legidősebb, aki ezt a díjat megkapta az elmúlt 40 évben, az a 31 éves cseh Nedved volt, aki 2003-ban érdemesült egy jó éve végén a legnívósabb elismerésre.

Szóval Neymarnak még sok, Messinek néhány jó éve még lehet, C. Ronaldónak pedig most már igen kevés, és valószínűleg ez az aminek okán a PSG kifizette ezt az irdatlan összeget. Ő még sokáig piacképes. Már az első napon (!) nagyjából 1 millió eurót csak mezeladásokból vissza is hozott az árából a brazil, s ha ezt még 5-6 évig így tartja, bőven jó vásárt csináltak vele. Ha nem? Hát akkor a katari tulaj legfeljebb majd évente nem vesz 10 magánrepülőt és helikoptert, csak kilencet... komolyra fordítva a szót: Neymarnak és akár a PSG-nek is lehet jó üzlet ez a transzfer, azonban ezzel gyakorlatilag maga a sport került nagyon messzire a nagybetűs SPORT-tól. Merthogy a sport, túl a testmozgás előnyein és az egészséges életmódon, de főleg a foci egy játék, egy olyan játék, ami örömet okoz azoknak akik űzik. Nem azért, mert közben a zsebüket is teletömik, hanem, mert SZERETIK. A modern sportban, a professzionális sportban persze már a megélhetés is fontos, de azért az mégis túlzás, sőt, minden erkölcsi normát ledöntő tényező, ha egyetlen sportolóért annyi pénzt kifizetnek üzleti célból, amennyiből pl 93 ezer magyar család teljes évi rezsiköltsége kikerülne, vagy éppen két és félszer meg lehetne vásárolni az összes magyar focistát...

Ez az átigazolás elindíthat egy lavinát, amelyből biztos, hogy nem jön ki jól a sportág. Tovább mélyül majd a szakadék a gazdag és a szegényebb klubok között. Az egyik oldal mindent és mindenkit meg tud venni, ki tudja semmizni a kicsiket, ahogy akarja, ráadásul elszabadít egy olyan versenyt amelynek keretében sok közepes, vagy annál alig jobb képességű játékosért is euró tízmilliókat fognak kifizetni. A fiataloknak sem jó példa ez, hiszen hamar a pénzszerzést helyezik előtérbe, nem a foci iránti szeretetet, tehát ne csodálkozzunk azon, ha már 13-14 éves srácoknak (pontosabban szüleiknek...) sok milliót fizetnek a klubok. Senki sem próféta természetesen, senki sem láthat előre mindent, de a jelek semmiképpen sem a pozitív faktor felé tolódnak.

Végül térjünk vissza a Videoton hasonlathoz: a '85-ös fehérvári hősök, színtiszta magyar kerettel tanították móresre a gazdag PSG-t, míg utódaik a minap - már csak részben honi focistákkal - ejtették ki az EL-ből a szintén francia Bordeaux-ot, amelynek kerete papíron éppen hatszor többet ér, mint a fehérváriaké. A pénz tehát nem minden, elszántság, hit, akarat és jelentős küzdőszellem is kell a sikerekhez. 

Azért, nézzük meg a fenti csekk fotóját, nem valószínű, hogy mostanában látunk hasonlót egy futballista átigazolása kapcsán. Még akkor sem, ha a 100 milliós transzferek száma ezzel valószínűleg megnő a következő időszakban és több játékos kivásárlása okán hüledezhetünk majd a hatalmas összegek hallatán.