Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Jubilál a Fehérvár Szépe  Fejér Megyei Hírlap Királynője verseny
Jubilál a Fehérvár Szépe  Fejér Megyei Hírlap Királynője verseny Nyomtatás E-mail
Írta: Szanyi-Nagy Judit   
2017. augusztus 21.
A 2003-ban útjára indított szépségverseny idén a tizenötödik születésnapját ünnepli. Kezdetben a Fejér Megyei Hírlap még csak a verseny médiatámogatója volt, így külön, az olvasók segítségével választotta meg saját királynőjét. Ennek köszönhető, hogy az eddigi győztesek névsora tizenötnél több főt tartalmaz. A két cím (Fehérvár Szépe és a Fejér Megyei Hírlap Királynője) 2009-ben egyesült.

 

 

Ezen a szépségversenyen soha nem volt elég a teljes külső összhang: a szép arc és a szép idomok mellett a kisugárzás, valamint a belső harmónia is nagy hangsúlyt kapott az elmúlt másfél évtizedben. Sőt, a verseny szervezői a felkészülés során igyekeznek a lehető legtöbb élménylehetőséget kínálni a lányoknak. A többhetes táborban az edzés, a wellness, a közös ebédek, a táncpróbák, a fotózások, valamint a csapatépítő játékok is megjelennek. Ez utóbbi kiemelt szereppel, ugyanis a gálára készülés mellett a szervezők fontosnak tartják azt is, hogy a lányok megtalálják a közös hangot egymással és baráti kapcsolatokat alakítsanak ki.

„A szépség mindenki számára mást és mást jelent. Számomra a legfontosabb, hogy a külső összhangban legyen a belső értékekkel és az intellektualitással. Fontos ez, hiszen nem csupán Székesfehérvár szépét, hanem Székesfehérvár arcát, háziasszonyát is keressük az elkövetkező egy évre. Remélem, idén is sikerül majd jó döntést hoznunk!” – nyilatkozza Molnár Tamás, Székesfehérvár önkormányzati képviselője, a zsűri egyik tagja.

A Fehérvár Szépe – Fejér Megyei Hírlap Királynője verseny történetében volt, hogy több mint száz lány jelentkezett a megmérettetésre, hiszen a korábbi királynők nemcsak Székesfehérváron és Fejér megyében, de hazánkban és külföldön egyaránt nagy sikereket értek el a szakmában. Nemcsak más, hazai szépségversenyeken, de modellként több külföldi nagyvárosban is megfordultak, például Pekingben vagy New Yorkban.

„A produkció elindításakor két cél vezérelt: legyen a Királyok Városának egy koronás fője, akinek a megválasztása és az oda vezető felkészülési út színesíti, gazdagítja a Királyi Napok programkínálatát. A másik cél, hogy a nyertes a város és a Fejér Megyei Hírlap arcaként, háziasszonyaként legyen jelen a város életében, a szervezők pedig segítsék egy fiatal életút indulását. Ha visszatekintünk az elmúlt tizenöt esztendőre, látható, hogy egyszer sem döntöttünk rosszul. Sokféle karriertörténetet láthatunk, de mindenki méltó volt a címre, többen országhatárokon túl is példás életutat járnak be. Többüket az augusztus 26-ai rendezvényen újra láthatjuk” – mondja Óber László, a verseny ötletgazdája.

A megválasztott királynő egy éven át képviseli a várost: több patinás helyi rendezvényen is megmutatkozik. Az egyik ilyen esemény a Prémium sajtóbál. A nívós esten a verseny szépségei fogadják az érkezőket, a háziasszonyi feladatokat pedig a regnáló királynő látja el. A bál célja – a kapcsolatépítésen túl – az adománygyűjtés az adott évben támogatandó szervezetnek, közösségnek. 2017 februárjában a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ fiatal tehetségeit és egy magyarlakta kis székely települést, Kommandót támogatták a résztvevők.

„Székesfehérvárt képviselni mindig büszkeséggel tölt el, azt gondolom, ezzel a versenyzők is így vannak. Az, hogy a döntőbe kerültek, őket is büszkévé teheti. A felkészüléssel pedig rengeteg élményt, barátságot, tapasztalatot szereznek. A versennyel mindegyik lány nyerni fog, nem csak a végső győztes!” – emeli ki Juhász László, Székesfehérvár önkormányzati képviselője, a zsűri egyik tagja.

Az, hogy ki lesz a Fehérvár Szépe – Fejér Megyei Hírlap Királynője cím méltó győztese, augusztus 26-án derül ki, egy, a korábbi évekhez hasonlóan nívós és felettébb látványos gála keretében. Igazi csapatmunka eredménye lesz a show: a ruhákat és a cipőket székesfehérvári üzletek tulajdonosai, illetve egy kálozi textilművész tanárnő adja, de a szépségek hajáról és sminkjéről is helyi szalonok alkalmazottjai gondoskodnak. A döntőn az egyik tévés tehetségkutatóban feltűnt Schwartz Dávid énekel – az ő zenéjére mutatják be a lányok azt a koreográfiát, melyet a színház és a város megbecsült táncművészének, Rovó Tamásnak köszönhetnek.

A döntősökre augusztus 22-ig még bárki szavazhat, kétféle módon: a Hírlapból kivágott és beküldött szelvényekkel, valamint a feol.hu online portálon – sőt, újdonságként az augusztus 18-ai, pénteki divatbemutatón is voksolhatnak az érdeklődők. A legtöbb közönségszavazatot szerző hölgy három zsűriponttal, a második legtöbbet gyűjtő kettő, míg a harmadik legtöbb voksot kapó döntős egy zsűriponttal indul a gálán. Fontosak ezek a szavazatok: volt olyan, hogy a versenyt a közönség szavazatai döntötték el.

Az augusztus 26-ai gála jegyértékesítése már elkezdődött. Az árazás a következőképpen alakul:
Normál jegy: 2490 forint (megyekártyával: 2290 forint)
VIP jegy, amely az állófogadásra is belépésre jogosít: 7490 forint (megyekártyával: 7290 forint)

Jegyek a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. ügyfélszolgálati irodáján, a Fő utca 17. szám alatt, nyitvatartási időben (8 órától 16.30-ig) vásárolhatók.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >