A székesfehérvári Prohászka templomban ma este, 17 órakor Kaszap István halálának 73. évfordulóján szentmisét mutat be Spányi Antal megyés püspök. A misén részt vesznek a székesfehérvári plébánosok is, hiszen Kaszap István élete és öröksége mindannyiuk számára követendő példát jelent.

„72 évvel ezelőtt halt meg Kaszap István és halálának évfordulóját mindig megünnepelték.” – kezdte a visszaemlékezést tavaly a megyés főpásztor – „Tudatosan mondom, hogy „ünnepelték”, mivel az első perctől kezdve úgy tekintettek rá - és nemcsak a szűk környezete, a családtagjai, hanem az összes magyar katolikus -, mint egy igazi szentre.”

Tudjuk, hogy szent nem attól lesz vaki, hogy az egyház azzá avatja (vagy ahogyan régebben mondták: „oltárra emeli”), hanem attól, hogy életét Istennek adta és hősiesen gyakorolta az erényeket. Kaszap Istvánban ezek mind megvalósultak: egészen Istennek élt és hősiesen tudott türelmes lenni, szeretni és szenvedni is. Nem panaszkodott soha sem, nehogy mások terhére legyen, s ezt a tudatosan elfogadott szenvedést, mint keresztet vette fel és Krisztushoz kapcsolódott. Így tette a maga életáldozatát teljesesé, amelyet a bűnösök megtéréséért ajánlott fel.

Súlyos fájdalmaitól szabadította meg az Úr a halál angyalával, ő pedig ezt írta utolsó üzenetként egy papírra: „Ne sírjatok, mennyei születésnap ez!” Ezzel példát mutat nekünk abban, hogyan kell felkészülnünk a Krisztussal való találkozásra. Kaszap István tisztelete nemcsak halála napjára korlátozódik, hanem máskor is megemlékezünk róla.

Ennek tanúja például a Proshászka templom, ahová naponta jönnek a hívek imádkozni és kérni égi közbenjárását. Sokszor egész zarándok-csoportok érkeznek az itt lévő sírjához. Akik pedig úgy érzik, hogy segítséget kaptak tőle, azok a székesfehérvári püspökséghez fordulnak azzal, hogy intézzék el az oltárra emelését, mert megérdemli, hiszen őket is felkarolta.

A szentté avatás első fázisa a boldoggá avatás, amely már folyamatban van. A szentatya elismerte, hogy Kaszap István hősi fokon gyakorolta az erényeket, valamint készül egy jegyzőkönyv Kanadában annak bizonyságául, hogy egy súlyos, orvosilag is igazolt, gyógyíthatatlan beteg hozzá fordulva meggyógyult és a mai napig is jó egészségnek örvend. A dokumentumot aztán Rómába küldik, s a megyés főpásztor reméli, sőt, a szívében bizonyosan érzi, hogy a közeljövőben sor kerül a boldoggá avatásra, hiszen oly’ régóta időszerű már!

De tudjuk jól, hogy annak idején az ÁVÓ-sok szétverték a Kaszap-központot, megsemmisítették minden összegyűjtött dokumentumát, így az eljárás megakadt. Kaszap István egy olyan példakép, akire mindennél büszkébbek lehetnénk, és akitől jó volna tanulnunk. S milyen érdekes, hogy a Jóisten ennek a városnak adta ezer évvel ezelőtt Szent Imrét és Szent István és ez a város kapta meg a közelmúltban Prohászka Ottokárt és Kaszap István is, akik utat mutatnak és világító jelként tündökölnek egy egészen megváltozott körülmények között, másféle szituációban.

Jó volna, ha figyelnénk rájuk, mert segítenének abban, hogy tőlük tanulva egyszerűbbé, igazságosabbá és szebbé tegyük az életünket.