Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Hírek
Szent Mihály-napi sokadalom Feketehegy-Szárazréten Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Timea   
2017. szeptember 27.
ImageKilencedik alkalommal várja vendégeit hétvégén a Szent Mihály-napi Sokadalom. A hagyományos városrészi program szeptember 30-án, szombaton 15.00 órakor kezdődik a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központban. A műsorban szerephez jutnak a helyi óvodások, iskolások, lesz tánc, hagyományőrzés, majd este 8-tól a Karthago zenekar koncertje zárja a napot.

 

 

„Városrészünk lakóinak egyik legfontosabb célja a közösségépítés, éppen ezért igyekszünk megteremteni minden olyan feltételt, amire a polgároknak szükségük van. A közösségi központunkban minden korosztály számára biztosítjuk a kulturált és kreatív szórakozás, a kikapcsolódás lehetőségét. Törekvéseink egyik legfőbb állomása a Szent Mihály-napi Sokadalom, melyet immár kilencedik alkalommal rendezünk meg szombaton.” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Szigli István önkormányzati képviselő.
Elmondta, hogy a Feketehegy-Szárazréti Közösségi Központ építése, fejlesztése a 2015-ben bemutatott koncepció szerint alakul. A fedett színpad és a gasztroudvar elkészültét követően jelenleg folyamatban van a létesítmény kiszolgáló-épületének kivitelezése. A kétszintes épületben a büfé, a társalgó és a mosdók mellett helyet kap többek között a kisgyermekek kézműves műhelye, a felső szinten pedig lesz egy egybenyíló, nagy terem, melyet kiállítótérként, vagy próbateremként is lehet használni. Ugyancsak folyamatban van egy őstermelői piac létrehozása a helyiek igénye szerint. „Közösségi központunk egyedi létesítmény, amely sokakat vonz a városból, így nemcsak a helyiek, hanem egész Székesfehérvár javát szolgálja”. – tette hozzá a képviselő.

A szombati programokat ismertetve Kiss Dorottya, A Szabadművelődés Háza igazgatója elmondta: az ünnepi délután 15.00 órakor kezdődik a köszöntőkkel, műsort ad a helyi iskola és óvoda, fellép az Apacuka zenekar, a Felicita Táncegyüttes, a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje, Bokányi Zsolt és Grasics Anita. Lesz brazil szamba show, tűzzsonglőr produkció, és 20.00 órától a Karthago együttes ad élő koncertet. A műsorvezető idén is Németh Gábor lesz, a program 22 óráig tart.

A Szent Mihály-napi Sokadalomra szeretettel várják Feketehegy-Szárazrét lakóit és minden kedves érdeklődőt.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >