Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Utánpótlás: Rengeteget fejlődtek az ősszel Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvár FC   
2008. december 18.

ImageVajda Gusztáv a nyáron vette át az U13 irányítását. Az ősz feladatai közé tartozott a 4-3-3-as rendszer megismertetése és annak elérése, hogy a fiatalok ismét nagy lelkesedéssel járjanak edzésekre a nem túl sikeres tavalyi szezon után.

 

- Sokakkal ellentétben azt vallom, hogy az eredmény ebben a korosztályban másodlagos. Ugyanakkor tudom, hogy a győzelem és a sikerélmény igen fontos a gyerekek számára, mert ez a legjobb motiváló erő. Kiemelt bajnokságban játszunk, ahol az ellenfeleinket előzetesen nem ismertem túlságosan. Igazából nem is velük foglalkoztam, hanem a saját csapatomat igyekeztem felépíteni és erősíteni. Az idén elsősorban a védekezésre és a labdakihozatalra fektettük a hangsúlyt. Az előre játékban hagytam, hogy kibontakozzék a játékosok kreativitása. Örömmel tapasztaltam, hogy a 3-4. forduló tájékára kialakult az a csapatjáték és csapatszellem, amelyik a szezon végéig jellemző volt a gárdára. Nagyon meg vagyok elégedve mind a teljesítményükkel és a hozzáállásukkal, mind pedig az edzéslátogatottsággal. Mindebben nagy segítségemre voltak a szülők is, akiknek a szerepe ebben a korosztályban még igen fontos. A gyerekek rengeteget fejlődtek az ősz folyamán és ez az eredményeikben is megmutatkozik: a szezon előrehaladtával egyre szebb és jobb játékot mutattak a játékosaim és győzelmet győzelemre halmoztak.

- Ennek köszönhetően jelenleg a második helyen álltok a tabellán...

Image
Fotó: Fehérvár FC

- 15 mérkőzésből tizenkettőt megnyertünk és három vereségünk van, döntetlent nem is játszottunk. Ebben a korosztályban még sűrűn esnek gólok, de mi - és ez is a védelmünk erősségét mutatja - négy, rangadónak számító mérkőzést is 1-0-ra hoztunk. Összesen 54 gólt rúgtunk és csak 18-at kaptunk, ebből ötöt hazai mérkőzésen. Ez mindenképpen jónak mondható. Mindezek alapján reális az 1-3. hely a bajnokság végére. Az első hely megszerzése ugyan kemény dió, mert a jelenleg ott tanyázó Láng Airnergy elhúzott a mezőnytől, bár elmondanám, hogy ettől a csapattól, amelyik mindenkinek legalább négy gólt rúgott az ősszel, mi csak 2-1 arányban kaptunk ki, ráadásul az utolsó percben kaptuk a második gólt.

- Kit lehetne név szerint is kiemelni a csapatból?

- Sejben Viktor klasszis focista, tőle el is várom a jó teljesítményt. Megemlíteném még a Spandler testvéreket - egyikük kapus, a másik hátvéd, illetve baloldali középpályást is játszott - és Rózsa Ádámot, aki belső védő. Dicséret illeti Majzer Attilát is, aki önmagához képest rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban.

- Az ősz meccse?

- Említhetném az összes 1-0-ra nyert találkozónkat, de ha egyet kell választani, akkor a Győr második csapata ellenit emelném ki, ahol annyira szépen játszottak a gyerekek, hogy megkomponálni sem lehetett volna szebben. Az első 25 percben „szórtak" hat parádés gólt, s a mérkőzés végén a győri edző is gratulált nekik.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >