Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kétszer is csak büntetőkkel kaptunk ki Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2008. december 19.

ImageA tabellán második helyen álló Vienna Capitals ellen kell helyt állnia pénteken az Alba Volánnak, és a statisztikák szerint gólgazdag mérkőzés várható. Persze, a legfontosabb: a kék-fehérek legalább egy találattal többet érjenek el a bécsieknél.

A 42 pont tekintélyt parancsoló, ezzel jelenleg a táblázat második helyén tanyázik a Vienna, ám ettől nem lehetnek teljesen nyugodtak és kényelmesek a bécsiek: a Linz egy-, a Villach két pontos hátrányban követi őket, így vélhetően a Volán soros ellenfele mindent elkövet majd a győzelem megszerzéséért a fehérvári jégcsarnokban.

Bár a bajnokságban eddig lőtt 117 góljuk nem kevés, három együttes is többet vágott már az ellenfelek ketrecébe – KAC: 134, Salzburg, Jesenice: 119-119 -, a védelmük viszont az öt élcsapat közül a legsebezhetőbb. 33 mérkőzésen 106 gólt kaptak, s ezzel egyedüliként ők kerültek a száz pontos „álomhatár” fölé az első öt együttes között a kapott gólok tekintetében, s érdekesség, hogy a Volán mindössze két találattal gyűjtött be többet.

A két csapat egyébként idén háromszor találkozott egymással, s mindegyik alkalommal a Capitals került ki győztesen a csatából. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a fehérváriak pont nélkül maradtak volna. Az első összecsapást Bécsben 5-4-re a hazaiak hozták – Ocskay (2), Palkovics és Sofron góljával szorossá tettük a meccset -, míg Székesfehérváron már a pontszerzés is összejött.

Akkor büntetőkkel 3-2-re nyert a Vienna egy elképesztően fordulatos mérkőzésen. Kovács Csaba góljával szereztünk vezetést, de két másodperccel a középső harmad vége előtt Gratton góljával már a bécsi gárdánál volt az előny. Végül Fekete kilenc másodperccel a lefújás előtt egyenlített, így gazdagodott a Volán egy ponttal. Az idei harmadik találkozót Bécsben rendezték, s a büntetőknél ezúttal sem volt szerencsénk, de az egy pont rendkívül értékesnek bizonyult az élcsapat otthonában. Azon a bajnokin Palkovics duplája mellett Kovács Csaba talált be.

A Vienna egyébként nincs kirobbanó formában, legutóbbi négy összecsapásukból hármat elveszítettek, így nyilván harapni fognak Székesfehérváron. A Capitals az előző fordulóban nagy meglepetésre kikapott Innsbruckban 4-2-re, előtte 7-3-ra verte hazai jégen a Villachot. A Klagenfurt és a Linz otthonából azonban sima vereséggel tértek haza, a listavezető 2-0-ra, míg a harmadik helyén álló Linz 6-2-re győzte le Kevin Gaudet együttesét.

Pokolian nehéz ütközetre van tehát kilátás péntekesen este a fehérvári jégcsarnokban, de az Alba Volán már számtalanszor bebizonyította, hogy szívvel, lélekkel küzdve bármely elé tornyosuló akadályt képes legyűrni. Így legyen ez a Vienna Capitals ellen is!

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >