Kezdőlap
Szent Erzsébet napi gyertyafényes hangverseny Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2017. november 13.
ImageA fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban november 17-én, 19 órakor kerül megrendezésre a hagyományos Szent Erzsébet napi gyertyafényes hangverseny a Károlyi József Alapítvány szervezésében. A koncertet ebben az évben a „Friss Termés” szalonbemutató és vásár megnyitója gazdagítja.

 

 

A tárlaton a kortárs magyar iparművészet legjavát képviselő 32 művész alkotásai tekinthetők meg. E különleges, ugyanakkor rövid kiállítás vasárnap estig várja az érdeklődőket. A Király Fanni által szervezett bemutatón a látogató úgy érezheti majd magát, mintha egy műterembe vagy divatszalonba érkezett volna, ahol három napon át ismerkedhet testközelben a friss alkotásokkal és az alkotókkal.

Szépen terített asztalokat, összehangolt tereket talál majd,  ráérősen beszélgethet és válogathat, miközben élvezi a gyönyörű park hangulatát, az elegáns  kastély kényelmét és vendégszeretetét. Felkészülhet a jövendő ünnepre  csendesen és nagy örömmel találva meg azt a kincset, amelyre már régen vágyott.

A tárlat megnyitóját követő koncerten fellép Szabó Dániel cimbalomvirtuóz, a programban komolyzenei művek népzenei forrásai csendülnek fel, köztük aMarosszéki szvit - Hommage á Kodály Zoltán, Régi magyar melódiák a 18. századtól, Johannes Brahms nótái, valamint román népi táncok és magyar népzene Szatmárból és Felvidékről.

 

A koncertre a korlátozott létszámlehetőség miatt helyfoglalás szükséges.

Koncertbelépők : 3 000 Ft (felnőtt) ; 2 500 Ft (diák, nyugdíjas)

Információ, jegyfoglalás : Károlyi Kastély, 8052 Fehérvárcsurgó, Petőfi u. 2. Tel. 06 21 311 04 26, e-mail : Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >