Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Ünnepi díszbe öltözött a város
Ünnepi díszbe öltözött a város Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2017. december 04.
ImageAdvent első vasárnapján ismét megtelt a Belváros. A karácsonyt megelőző várakozás időszakában lélekemelő programokkal, közösen készülnek a székesfehérváriak az ünnepre. A város adventi koszorúján az első gyertyát dr. Cser-Palkovics András polgármester, Spányi Antal megyés püspök és Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár díszpolgára, korábbi polgármestere, az Állami Számvevőszék alelnöke gyújtotta meg.

 

Felgyúltak az adventi fények a Belvárosban és a Kisangyalok kórusa kíséretében lángra lobbant az első gyertya a város adventi koszorúján. Már a délutáni programokra is sokan ellátogattak, készültek a képeslapok és ajándékkártyák, s a Városház térre a hat óra közeledtével minden irányból egyre csak érkeztek a családok, baráti társaságok, hogy részesei legyenek a közösség ünnepének. Várakozással figyelték az adventi naptárrá varázsolt Városháza hármas számú ablakát, amely fél hatkor nyílt ki. A mai meglepetés Szent Ferenc-legendája volt, amelyet Szabó Rebeka, a Táci Szent Ferenc Általános Iskola tanulója mesélt el. Ezt követően a Besnyői Szironta Együttes csengettyűinek hangja töltötte be a teret, majd megszólalt a Kisangyalok Kórusa. A karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó dalokat a II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű, a Táncsics Mihály, a Zentai úti, a Vörösmarty, a Széna Téri, a Fehérvári Waldorf, a Felsővárosi, a Tóvárosi, a Bory Jenő, a Kossuth Lajos Általános Iskola, valamint a Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, illetve a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola diákjai énekelték.

Az első adventi gyertya fényében a szeretetet, a jót, az egymás felé fordulás lehetőségét keressük.” – kezdte ünnepi gondolatait Spányi Antal megyés püspök. "Az advent a remény ideje, hiszen készülünk a karácsonyra, a gyermek Jézus születésére. Az esztendő e meghitt időszaka így növeli a békességet, erősít napról napra a szeretetben. Lehetőséget ad arra, hogy ne csak hosszú feladatlistáinkat nézzük, hanem nézzük azt is, hogy mennyi szeretetet kapunk, hányan fordulnak hozzánk kedvességgel, hány ember ad nekünk újrakezdő gesztust, hogy megtapasztaljuk, hogyan tehetjük szebbé és jobbá a világot. Advent egy kegyelmi időszak, amelyben Isten kegyelméből minél több ember tud békességben, szeretetben, örömben és beteljesedő reményben készülni az ünnepre.”

A szeretet ünnepére való készülődés egy közösség számára kiemelkedően fontos, hangsúlyozta Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András hozzátette: „A város adventi eseményei a lelki feltöltődést is szolgálják, hiszen az egyik legszentebb, legcsodálatosabb ünnepünkre készülünk. Egy olyan ünnepre, amely magyarság és a kereszténység magyar gyökereinek bölcsőjében, Székesfehérváron kiemelkedően fontos. A készülődés lehet a barátainkkal, családdal együtt töltött idő, vagy éppen a rászorulók felé forduló gondoskodás.”

Székesfehérvár polgármestere elmondta, hagyományteremtő szándékkal idén az adventi koszorú négy gyertyájának meggyújtásához egy-egy díszpolgárt hívnak. Így az első gyertyát dr. Cser-Palkovics András és Spányi Antal megyés püspök mellett Warvasovszky Tihamér, a város korábbi polgármestere, az Állami Számvevőszék alelnöke gyújtotta meg, s felidézte, hogy több mint húsz éve már, hogy Székesfehérvár közössége együtt készül a hit, remény, szeretet ünnepére, mondta Warvasovszky Tihamér. Ez az időszak tele van várakozással. Míg a legkisebbek az ajándékozás pillanatait várják talán a leginkább, addig a felnőttek szívesen idézik fel gyermekkoruk karácsonyát, s törekszenek arra, hogy több időt töltsenek el a család körében, egymásra figyelve, készülve az ünnepre. A város korábbi polgármestere Márait idézve fontosnak nevezte, hogy a székesfehérvári programok lehetőséget adnak arra, hogy lélekben is örömmel várjuk az ünnepet.

A város ünnepi fényeinek felkapcsolásában a III. Adventi Jótékonysági Futás 12 év alatti győztese, Szalczgruber Zsolt működött közre. A Vörösmarty Mihály Általános Iskola diákja öt éve sportol a Volán Fehérvár Öttusa Szakosztálynál és először vett részt jótékonysági futáson. Mint elmondta, nagyon jó volt a hangulat, klassz volt együtt futni a többiekkel. A hatodik osztályos fiatalember azt is elmesélte, hogy már otthon, családi körben is készülnek az ünnepre, a futást követően feldíszítették otthonukat, majd így érkeztek a Városház térre, ahol dr. Cser-Palkovics Andrással közösen kapcsolták fel a Belváros ünnepi világítását, majd a polgármester nagy tapsot kért a Városgondnokság munkatársainak, akik azért dolgoztak, hogy pompás fény ragyogja be a Belvárost. Az est további részében a Vox Mirabilis Kamarakórus lépett színpadra, majd Szabó Leslie karácsonyi műsorát hallhatták az érdeklődők.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >