Szeretetházikó idén is |
Írta: Bácskai Gergely | |||||
2017. december 05. | |||||
Idén is meghirdette karácsonyi adománygyűjtő akcióját a Városgondnokság által létrehozott Székesfehérvári Szociális Alapítvány. A Belvárosban felállított Szeretetházikóban egészen december 16-ig várják a támogatásokat, a dobozba rejtett ajándékokat, melyeket ellenőrzött, követhető módon osztanak szét a rászoruló családok és gyermekek körében.
A Városgondnokság által létrehozott Székesfehérvári Szociális Alapítvány akciója keretében önkéntesek gyűjtik a támogatásokat egészen december 16-ig, hétköznapokon 10.00-19.00 között, míg szombaton és vasárnap 12.00-19.00 között. Szeretettel és hálával fogadják a tárgyi adományokat, játékokat, ruhákat, könyveket, tartós élelmiszereket és főként a cipősdobozba rejtett ajándékokat arra vonatkozó megjelöléssel, hogy azokat hány éves fiú- vagy lánygyermeknek szánják – mondta Láng Györgyné, a Székesfehérvári Szociális Alapítvány kuratóriumának elnöke. Az adományozók akár készpénzes támogatásaikat is elhelyezhetik a Szeretetházikó gyűjtőurnájában, a pénzt pedig az alapítványon keresztül fordítják a rászorulók megsegítésére. Az akció lebonyolításában ismét az Ifjúság a Jövő Családjaiért Kulturális és Közhasznú Egyesület önkéntesei működnek közre.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|