Kezdőlap arrow Kék hírek arrow Lassan észhez tér az időjárás
Lassan észhez tér az időjárás Nyomtatás E-mail
Írta: Mátay Balázs   
2018. január 08.
ImageAz elmúlt évek tapasztalatai alapján már nem lehet szokatlannak nevezni - ugyanakkor helyénvalónak sem - azt, hogy karácsonykor csak nosztalgikus emlékeink vannak a hóról, s december végén, január elején 14-16 fokos a hőmérséklet, szépen süt a nap, sok helyütt előcsalva a hóvirágot és a fák rügyeit.

 

 

A nem éppen évszaknak megfelelő időjárás az emberi szervezetet is alaposan megviseli. A januári tavasz a prognózisok szerint a napokban véget ér, hétfőn és kedden még jórészt 9-10 fok közelében, aztán szerdától már csak 5-7 fok között alakul a napközi csúcsérték. Az előttünk álló hét végétől aztán már nem lesz több 1-3 foknál nappal sem, "helyére kerül" a téli időjárás, bár csapadék továbbra is elsősorban eső, havas eső formájában hull majd, január 21. után van esély időnként némi havazásra.

A tavasz tehát egyelőre még nem érkezik, ugyanakkor a szürke, ködös, szitálós, időnként esős időjárás ellenére legalább az emelhet némileg a hangulatunkon, hogy túl vagyunk már a legrövidebb nappalokon, most már az éjszakák lesznek egyre rövidebbek. Ma pl 16 óra 10 perckor ment le a nap, január végén pedig már 16.45-kor fog nyugovóra térni nálunk, tehát "megyünk kifelé" a télből.

 

 
< Előző   Következő >