Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Köszöntötték a ballagó középiskolások osztályfőnökeit Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2018. április 30.
ImageA hagyományos székesfehérvári Ballagási Hét nyitó eseményeként az Órajátéknál köszöntötték a ballagó középiskolások osztályfőnökeit. Székesfehérvár Önkormányzata nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott köszönetet a pedagógusok több éves, áldozatos munkájáért, míg a végzős osztályok képviseletében Nagy Boglárka, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke búcsúzott a tanároktól.

 

Székesfehérvár egyik legismertebb nevezetességénél, a Kossuth udvarban található Órajátéknál köszöntik évről évre a végzős osztályok osztályfőnökeit. Ezzel a hagyományos rendezvénnyel vette kezdetét idén is a Ballagási Hét programsorozata. Székesfehérvár posztumusz díszpolgára, Kovács Jenő órásmester Ecsedi Máriával és Korompai Péterrel együtt készítette el az idén 16 éves Órajátékot. A ballagási időszakban a Gaudeamus igitur-t és egy sárospataki diákdalt játszik az Órajáték, melyből az év többi hónapjában látott történelmi figurák helyett az iskolai életet jelképező alakok lépnek elő.

Az ünnepi eseményen a város Önkormányzata nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester mondott beszédet. „Fontos, hogy abban a városban, amely joggal és okkal mondja magát diákvárosnak, amikor elérkeztünk a ballagás időszakáig és elköszönünk a diákoktól, ne feledkezzünk meg azokról a pedagógusokról, akik lehetővé tették a fiataloknak, hogy eljussanak idáig.” – hangsúlyozta, majd hozzátette, a Kossuth udvarban kialakított teret, az Órajátékot és a ballagási tematikára épülő ünnepséget Kovács Jenőnek köszönheti a város.


Arról is szólt, hogy mindenki a saját diákéveit felelevenítve végiggondolhatja, hogy mi mindent köszönhet az osztályfőnökeinek, egy-egy tanáregyéniségnek. A szerenáddal hamarosan elindul egy érzelmekben nagyon gazdag időszak. A tanárok és Székesfehérvár városa is átéli most, hogy milyen nehéz a fiatalokat elengedni a hosszú, együtt töltött évek és a közös élmények után. Az osztályfőnökökhöz szólva azt mondta: „Szeretném Önöknek megköszönni az elhivatottságukat, a sok-sok munkát, az alázatukat, amivel a fiatalokat segítették!”

A ballagókat Nagy Boglárka, a Székesfehérvári Diáktanács elnöke, a Vasvári Pál Gimnázium végzős diákja képviselte az ünnepségen. „Nagyon nehéz, ugyanakkor hálás feladat itt állni Önök előtt! Több mint ezer diák nevében mondhatok Önöknek köszönetet! Ahogy közeledik a pillanat, rájövünk, hogy ez nem is egyszerű, hiszen a legszebb éveinknek mondunk búcsút! Minden fiatal életében meghatározóak a középiskolás évek, melyekhez Önök nagyon is hozzájárultak! – fogalmazott.
Arról is beszélt, hogy osztályfőnöknek lenni, a diákok ügyes-bajos dolgait intézni nem könnyű. Közben a 4-6-8 együtt töltött tanév alatt erős érzelmi kötelékek alakulnak ki, a tanárok egyfajta pótszülők lesznek, terelik, dorgálják és tanácsokkal látják el a fiatalokat. „Nem győzhetünk Önöknek köszönetet mondani! Önök ezt nem mindig érzik, hiszen a diákok sokszor nem szeretik kimutatni az érzelmeiket, a hálájukat a támogatásukért, a munkájukért. Ezt inkább akkor kezdik el értékelni, amikor közeledik az iskola vége. Így vagyunk ezzel mi is! Minden diáktársam nevében szeretném megköszönni az elhivatott, kitartó munkájukat, mellyel az évek során kísértek minket!”

A búcsúzó eseményen ajándékokat adtak át a pedagógusoknak, az ünnepségen a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola kórusa működött közre. 

 Május 4-én,  pénteken rendezik meg a hagyományos Bolondballagást, melynek maskarás menete 7.30 órakor az Alba Plazától indul és a Hotel Magyar Királyig tart. Az osztályok jelmezes produkciói ismét versenybe szállnak, a zsűri által legkreatívabbnak talált osztály 100.000 forintot nyer az érettségi bankettre. Május 5-én, szombaton lesz a hagyományos Városi Ballagás, ezúttal a Püspöki Palota előtti téren. Idén 18 intézmény 59 osztályának 1447 diákja búcsúzik.

A Ballagási Hét valamennyi eseménye nyilvános, szeretettel várnak minden érdeklődőt! 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >