Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Csaknem 500 állatot adott örökbe tavaly a HEROSZ Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2018. április 30.
ImageNagyon tevékeny és programokban gazdag évet zárt 2017-ben a HEROSZ Fehérvári Állatotthona. A menhely tavaly, 25 éves fennállása alkalmából közel 90 saját szervezésű programmal ünnepelte a jubileumot, az év folyamán csaknem 6.000 látogatót fogadott, az örökbe adott állatok száma megközelíti az 500-at.

 

A komoly szellemi és fizikai kihívásokkal teli, mindennapos munka idén is folytatódik. Az állatvédelmi oktatóprogram keretében a HEROSZ ismét meghirdette nyári napközis táborát, melyre már most lehet jelentkezni. A részleteket sajtótájékoztatón ismertette Dr. Berey Attila, a HEROSZ országos elnöke és Krepsz Gyöngyi, az Állatotthon vezetője.

„A HEROSZ elnökeként példaértékűnek tartom a székesfehérvári állatvédő munkát. Menhelyeink közül itt fogadják be és innen kerül új gazdához a legtöbb szerencsétlen sorsú állat. A gondoskodás, az ellátás kitűnő. Azonban nem csak az állatotthon működtetéséből áll az itteni munka. Az ismeretterjesztés, felvilágosítás, a gyermektagozat, a középiskolások, önkéntesek fogadása, a nyári táborok szervezése mind-mind az állatvédelmet szolgálja.”
– hangsúlyozta Dr. Berey Attila

Arról is szólt, hogy bőven van még feladatuk, többek között a jogszabályalkotás területén segíteni, hogy a jogszabályváltozások minél hatékonyabban szolgálják az állatvédők közös céljait. Szükséges például az állatvédelmi törvény módosítása, ez előfeltétele a kóbor állatokról szóló kormányrendelet megalkotásának, amely nem tűr halasztást. Indokoltnak tartják az ebrendészeti hozzájárulás kötelezővé tételét az állatvédelem forrásoldalának hatékonyabb biztosítása céljából. A jogalkalmazás területén is van bőven feladat, pl. a kötelező chipezés és annak ellenőrzése sok kívánnivalót hagy maga után. Ennek szigorítása nagyon indokolt!

A HEROSZ Fehérvári Állatotthonának munkájáról Krepsz Gyöngyi vezető adott tájékoztatást. Elmondta, a befogadott állatok örökbe adása a legfontosabb és legnagyobb kihívást jelentő feladatuk, tavaly 333 kutyának és 161 cicának találtak új, szerető otthont. 27 vadon élő állatot – főként denevéreket és sünöket – is gondoztak, nagy részüket gyógyulás után visszahelyezték természetes élőhelyükre.  Nagy hangsúlyt fektettek a felesleges szaporulat megakadályozására, tavaly 395 állatot ivartalanítottak, a hat hónapnál idősebb állatokat csak így adják örökbe, de végeztek egyéb, gyakran életmentő beavatkozásokat is. A HEROSZ-nál bevezették a kutyák szívférgesség-szűrését, az oltási program keretében 1000-nél több kombinált oltást és közel 600 veszettség elleni oltást használtak fel. A Fehérvári Állatotthonban többek között Dr. Koller István állatorvosnak köszönhető, hogy a védencek megkapják a megfelelő ellátást, kezeléseket. Fontos tapasztalás, hogy a beérkezett kutyák mindössze 31 százalékában volt csak a gazdák beazonosítására kötelezően használandó mikrochip.

Az Állatotthonban közel 6000 látogató fordult meg tavaly, és 45 lakossági bejelentés érkezett nem megfelelő állattartással, állatkínzással kapcsolatban. A menhelynek 88 saját szervezésű programja volt a jubileumi évben, de kapcsolódott 44, mások által szervezett rendezvényhez is. Kiemelkedő a teljesítmény a környezeti nevelés, a szemléletformálás terén is. Az Állatotthonban számos óvodai, iskolai csoportot fogadtak, folytatódott a HEROSZ Gyermektagozata 200 fős tagsággal, a napközis táborban 60 gyermek vett részt.

Az Állatotthon mindennapi munkájához nagyban hozzájárulnak a támogatók.
Székesfehérvár Önkormányzata mellett helyi vállalkozások, cégek, nagyáruházak, német és holland támogatók, önkéntes állatvédők, ideiglenes befogadók, karbantartók és trénerek segítik a munkát.Az Iskolai Közösségi Szolgálat keretében tavaly 60 diák 109 alkalommal dolgozott az Állatotthonban.

Közben a HEROSZ máris készül a vakációra a nyári napközis tábor meghirdetésével.
Idén június, július és augusztus folyamán lesz egy-egy turnus, ahova az általános iskolásokat várják. A gyerekek játékos formában bepillantást nyernek az Állatotthon életébe, megismerik az ott élő állatok sorsát, és tevékenyen részt vesznek a feladatokban. A turnus végén a résztvevők kipróbálhatják a kutyasétáltatást, majd egy játékos teszttel zárják a hetet, a legjobbak jutalmat kapnak.


Jelentkezni lehet az alábbi linken:
http://fehervariallatotthon.hu/hu/hir/napkozis-tabor-az-allatotthonban-2018

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >