Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Presztizsmeccs Ljubljanában Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2009. január 11.

ImageA Linzben elszenvedett vereségével mind messzebb kerül a rájátszástól az Alba Volán. Pedig a mérkőzés egyáltalán nem indult rosszul. A tanulságokat a vasárnapi, szlovéniai találkozóra figyelemmel kell levonni.

"Úgy kezdtük a mérkőzést Linzben, mint mindegyiket mostanában: gólt kaptunk. De kisvártatva egyenlíteni tudtunk. A harmadik sorunk talált be, ami váratlan, de határozottan kellemes meglepetés volt a részükről. A középső felvonásban túl sok felesleges kiállítást szedtünk össze, ezáltal kedvező emberelőnyös lehetőségeket kínáltunk fel az ellenfélnek. A Linz élt is ezekket, betaláltak szimpla és kettős fórban is. Ez megroppantott bennünket, és már nem tudtunk visszajönni a meccsbe ebben a játékrészben. Az utolsó húsz percben a hazaiak már nyugodtan játszottak, ráültek az eredményre. Voltak gólhelyzeteink, de igazán nagyon nem akadtak, amelyek révén felzárkózhattunk volna." - magyarázta el Énekes Lajos, pályaedző a pénteki eseményeket.

A szakmai stáb szerint az első két sor nem hozta a tőlük elvárt teljesítményt, így elképzelhető némi változás a vasárnapi összeállításban.

"A végső döntést a vasárnapi edzés után hozzuk meg, ekkor határozzuk el, ki álljon a kapuban." - mondta a szakember. Az Alba Volán Linz városában töltötte az éjszakát, majd szombaton még edzettek is egyet itt. Ezt követően Bledbe utazott a csapat, ott is aludt, így készültek a vasárnapi fellépésre.

"Remélhetőleg a srácok nem lesznek annyira fáradtak az Olimpija ellen. Nagyon fontos számunkra ez a mérkőzés, hiszen az elsődleges célunk a szlovének beérése a tabellán. Jól ismerjük őket, a légiósaik nagyszerű hokisok, nem engedhetjük meg számukra, hogy a saját játékukat játsszák. Ez jelentősen befolyásolja majd a találkozó végeredményét." - vázolta a taktikai kiindulópontot Énekes Lajos.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >