Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Hamarosan indul a 62. számú főút felújítása Nyomtatás E-mail
Írta: Fejér Tamás   
2018. június 22.
ImageAz eredeti terveknek megfelelően a tanév befejezése után kezdődik a 62. számú főút Seregélyesi úti körforgalomtól a Budai út – Kadocsa út kereszteződésig tartó szakaszának felújítása. Június 26-án, kedden adják át a munkaterületet, és várhatóan 90 nap alatt végeznek a munkálatokkal.

 

Ahogy arról korábban is hírt adtunk, megújul a 62.sz. út 44+241-45+707 km szelvények közötti, 1,5 km hosszú szakasza: ezen a szakaszon nagyrészt 30 évnél öregebb kopóréteg található, erősen elhasználódott, kátyús, repedezett az út. A felújítás a Seregélyesi úti körforgalom után indul, és az út végszelvényéig, a Budai útig tart, benne a Budai út – Kadocsa út csomóponttal. A fejlesztéssel tulajdonképpen befejeződik a 62. sz. főút felújítása.

A munkálatok során az elhasználódott szélső forgalmi sávokban 11 cm aszfaltot távolítanak el, a belső sávokban pedig 4 cm-es kopóréteg kerül eltávolításra és nagy szilárdságú aszfaltréteget építenek vissza. Megemelik a burkolatban lévő szennyvízcsatorna-fedlapokat az új kopóréteg szintjére, és kicserélik a vízelvezetést biztosító víznyelőrácsokat. A gyalogos-átkelőhelyeket akadálymentesítik, a forgalombiztonság javítása érdekében pedig tervezik 40 darab KRESZ tábla cseréjét, és tartós burkolati jeleket festenek fel mintegy 1000 m²-en. A szakaszon található három autóbuszöblöt is teljesen felújítják.

A bruttó 270,5 millió forintos, 100%-ban hazai finanszírozású projekt jövő kedden, június 26-án munkaterületátadással veszi kezdetét, és a kivitelező Swietelsky Magyarország Kft. várhatóan 90 nap alatt végez a munkálatokkal. A munkavégzés idején mindkét irányban lezárnak egy-egy sávot, ezért az érintett szakaszon a nyári időszakban is torlódások várhatóak. A közlekedők türelmét kérik a munkálatok idejére.


 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >