Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Közel kétszáz résztvevője volt a SZÉNA Egyesület nyári programjainak
Közel kétszáz résztvevője volt a SZÉNA Egyesület nyári programjainak Nyomtatás E-mail
Írta: SZÉNA   
2018. augusztus 20.
ImageA SZÉNA Egyesület a „2018 a Családok Éve” programsorozat kapcsán számos programmal várta a nyári időszakban a családokat. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Együttműködési Alap, valamint Székesfehérvár MJV Önkormányzat támogatásával kirándulást, táborokat, gyermek- és ifjúsági programokat, élelmiszerosztást és ingyenes tanácsadásokat szerveztek a családok számára.

 

 

Az egyesület minden évben kiemelt figyelmet fordít a nyári időszakban a gyermekek hasznos szabadidős programjainak szervezésére. Az idei évben Siófok-Szabadifürdőn szerveztek bentlakásos tábort, valamint 3 héten át napközis tábort a Szent Imre Iskolaház együttműködésével. A korábbi évekhez hasonlóan idén is sok óvodás és általános iskolás gyermek szünidei felügyeletét oldották meg az iskolai időszakot követően. A gyerekek számára csapatjátékokat szerveztek, valamint kirándulásokon, sárkányhajózáson is részt vehettek.

 

A Jancsárkert Piac és Közösség Egyesület támogatásával 3 alkalommal vehettek részt a fiatalok tanyalátogatáson, illetve Székesfehérvár Önkormányzatának támogatásával szintén 3 alkalommal szerveztek mozilátogatást.

 

Július végén négy napos kirándulást szerveztek a Viharsarokba, melynek keretében ellátogattak Aradra is, ahol megkoszorúzták az aradi vértanúk emlékművét.

 

Az Élelmiszermentő program sem szünetelt, hiszen a SZÉNA Egyesület és partnerszervezetei napi rendszerességgel vették át a Palotai úti Tesco áruházban megmaradt pékárut és zöldségeket, melyet rászoruló családoknak osztottak szét.

 

Az egyesület munkatársai szeptemberben sem pihennek, hiszen családi napközijükben folyamatosan várják a bölcsődés korú gyermekeket, ingyenes jogi- és pénzügyi tanácsadással várják az érdeklődőket és egy nyárbúcsúztató családi nagyrendezvényt is megszerveznek szeptember 7-én 16-tól 19 óráig a Csapó utca-Bátky Zsigmond utca által határolt füves területen.

 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >