Átadták a Sajó utca felújított északi ágát |
|
|
Írta: Torma Kinga Regina
|
2018. augusztus 30. |
Átadták a Sajó utca északi ágát, amelyen a csapadékvíz-elvezető kiépítésére és burkolatfelújításra került sor. A beruházást a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. Út 2017-19. programjának keretében, önkormányzati forrásból valósították meg.
A Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. ÚT 2017-19. programjának részeként 2018. június 4-én kezdődött meg a Sajó utca északi ágának felújítása. Az Új Csóri út és Rába utca közötti szakaszon a burkolatfelújítás és a csapadékvíz-elvezetés kiépítésének terveit a Fejér Európa Kft. készítette.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester elmondta: egy több, mint 650 méternyi hosszban felújított utcát adnak most vissza a közlekedőknek Feketehegy-Szárazrét városrészben. „Ez a beruházás bruttó 123.611.091 forintba került, amelyet 100%-ban Székesfehérvár Önkormányzata finanszírozott. Bízom benne, hogy a megújult útburkolat és járda az itt élők számára hosszú éveken keresztül biztonságos és jó minőségű közlekedést tesz majd lehetővé.” A polgármester a helyszíni bejáráson hozzátette még, hogy Székesfehérvár városfejlesztési stratégiájában továbbra sem csak a nagy forgalmú gyűjtőutak felújítására koncentrálnak, hanem fontosnak tartják azt is, hogy minden városrészben legyenek olyan fejlesztések, amelyeken keresztül a városrészben élők közvetlenül, a saját lakókörnyezetükben is tapasztalják a fejlődést. Erre a gondolatra reflektálva Szigli István, a körzet önkormányzati képviselője elmondta, hogy a Sajó utca lakói is maximálisan elégedettek az elkészült munkával.
Bozai István városgondnok a felújítás kapcsán ismertette, hogy a kivitelezési munkák során 650 folyóméter hosszban épült át az út, a páratlan oldalon térköves, a páros oldalon nemesített padka létesült, valamint a csapadékvíz elvezetésére zárt csapadékcsatorna épült ki. „Kerítéstől kerítésig sikerült felújítani ezt az építésiengedély-köteles útszakaszt, amely egy nagyon komoly műszaki tartalmú munka volt. Szükség volt egyes vízi közművek felújítására is, tehát a föld alatt is dolgoztunk.” - mondta el Bozai István.
A felújítás során 2692 m2 aszfaltburkolat újult meg. Kiépítettek továbbá 1080 m2 térkőburkolatot és 1960 m2 zúzottkő burkolatot. A föld alatti csatornát 638 folyóméteren kellett felújítani a kivitelezést végző Bontás- és Kotrástechnika Kft-nek, akik közbeszerzési eljárás lefolytatásának eredményeként nyerték el a megbízást.
|