Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Folytatódik a város nyárfacsere programja Nyomtatás E-mail
Írta: Torma Kinga Regina   
2018. október 31.
2016-ban a Béke téren, legutóbb pedig a Rádió lakótelepen került sor a több mint 30 éves, elöregedett és balesetveszélyessé vált nyárfasorok kivágására – ezt most a Berényi úton folytatódik. A Mikszáth Kálmán utca és a Cserkész utca közötti szakaszon a nyárfák helyére a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. 16 nyugati ostorfát ültet majd. A fakivágásokat a szakemberek a héten kezdik meg.

 

 

Székesfehérvár Önkormányzata kertészeti szakemberek véleménye alapján több hónappal ezelőtt döntött a Mikszáth Kálmán utca és a Cserkész utca közötti szakaszon, a Berényi út mellett húzódó járda mellé ültetett 14 nyárfából álló fasor kivágása mellett. A fontos döntést speciális állapotfelmérések előzték meg, mivel a nyárfasor meghatározó eleme a nagy közlekedést bonyolító Berényi útnak. A fák vaskos törzseikkel és magasba nyúló koronájukkal az árnyékoláson túl szépen ellensúlyozták a környék 10 emeletes épületeinek látványát, és nem utolsósorban javították a környék levegőjét.

A héten elkezdődő munkát a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. végzi: a már balesetveszélyes és elöregedett nyírfasor helyére várostűrő, nagy lombkoronát adó, 16 nyugati ostorfából álló fasort telepítenek a szakemberek.

A munkálatok elvégzéséhez a környéken nem kell majd forgalomkorlátozásra számítani, mivel a területet a park felőli oldalról is meg tudják közelíteni. A környező társasházak ajtajára már korábban kifüggesztették a tájékoztatókat, de a Városgondnokság ezúton is a fakivágások idejére a környéken lakók szíves türelmét és megértését kéri!

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >