Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Vigasztalás evangéliumának megszólaltatása Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2018. november 01.
November elsején, 16.00 órakor kezdődik a „Vigasztalás evangéliumának megszólaltatása” című ökumenikus megemlékezés a Béla úti temető díszravatalozója előtt. A zenés irodalmi összeállítást követően a történelmi (katolikus, református, evangélikus és baptista) egyházak képviselői szolgálnak.

 

 

Mindenszentek napja azon szentek ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. A 9. század óta kötelező ünnep, az üdvözült lelkek emléknapja, az egyháztan szerint a megdicsőült egyház ünnepe. A katolikus egyház tanítása szerint ezen a napon az élő és az elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak. Ilyenkor halottainkra emlékezünk, hozzátartozóink sírjánál gyertyát gyújtunk, amely az örök világosságot jelképezi.

Székesfehérváron a hagyományoknak megfelelően Mindenszentek napján, november 1-jén, csütörtökön 16.00 órakor kezdődik a Vigasztalás evangéliumának megszólaltatása ökumenikus megemlékezés a Béla úti temető díszravatalozója előtt.

Az esemény harangszóval veszi kezdetét, majd köszöntőt mond Östör Annamária önkormányzati képviselő. Ezután a Szín-Tér Színjátszó és Versmondó Egyesület ad irodalmi műsort, majd a katolikus, a református, az evangélikus és a baptista egyházak képviselői szolgálnak. A műsort a Vox Mirabilis kórus előadása foglalja keretbe.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >