Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
„Ösvény az út mellett” Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2018. november 07.
A Lengyel Függetlenség Napján, november 11-én ünnepli Lengyelország önálló államiságának 100. évfordulóját. Az ezzel kapcsolatos magyarországi megemlékezés-sorozatba Székesfehérvár több eseménnyel is bekapcsolódott.

 

Az október 6-i 1918 méteres Lengyel Függetlenségi Stafétafutást követően a Lengyel Kutatóintézet és Múzeum „A függetlenség útjai - Polonia restituta 1918” című kiállítást dr. Cser-Palkovics András polgármester és Marcin Sokołowski konzul nyitotta meg a Vörösmarty Színház galériájában. Az ünnepi est Ewa Dankowska neves lengyel színésznő előadásával folytatódott a teátrum színpadán, ahol az „Ösvény az út mellett” című monodrámát láthatta a közönség.


"1918. november 11-én valóra vált számos lengyel nemzedék álma – újjászületett a lengyel állam. Lengyelország felosztása és 123 évnyi rabszolgaság, ruszifikáció és germanizáció után, a nagy felkelések után a szabad Lengyelország visszakerült a világ térképére." – olvasható a Szejm határozatában, amely a 2018-as évet a lengyel függetlenség visszaszerzése 100. évfordulójának alkalmából emlékévnek nyilvánítja. A dokumentum szerint csakis a hajthatatlanoknak köszönhető, hogy a lengyel nemzet győztesen került ki az évszázados próbából.

A lengyel állam önálló államiságának 100. évfordulójáról ünnepi esten emlékeztek meg Székesfehérváron. A Vörösmarty Színházban „A függetlenség útjai - Polonia restituta 1918” címmel nyílt kiállítás. A Lengyel Kutatóintézet és Múzeum vándorkiállításának megnyitóján dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében utalt Székesfehérvár és Opole város, valamint Fejér megye és Opole vajdaság erős testvérvárosi, testvérmegyei kapcsolatára. „A magyar és a lengyel nép barátsága különleges a nemzetek között. Közös történelmünk során osztoztunk egymás örömében és bánatában egyaránt. Különösen igaz ez a nemzeteinket érintő sorsfordító eseményekre, akár az 1956-os magyar, akár az 1918-as lengyel eseményekre gondolunk. A tisztelet egyik alapja, hogy ismerjük egymás történelmét.” - hangsúlyozta a polgármester.

Marcin Sokołowski konzul a kiállítás kapcsán elmondta, a tárlat bemutatja, hogy milyen fegyveres harcok, politikai akciók és koncepciók, nemzetközi diplomáciai tevékenység vezetett ahhoz, hogy 1918. november 11-én Lengyelország visszanyerte függetlenségét. Ebben a harcban is segítettek a magyarok, hiszen szinte az utolsó pillanatban érkezett meg az a hatalmas lőszerszállítmány a Csepel-gyárból, amellyel tovább harcolhattak a lengyel állam szabadságáért.

A kiállítás megnyitóját követően Kazimiera Illakowiczówna „Ösvény az út mellett” című monodrámáját Ewa Dalkowska színésznő adta elő a Vörösmarty Színház nagyszínpadán. A darab az önálló lengyel állam kialakításában kulcsszerepet játszó Piłsudski marsall életét dolgozza fel, aki az első világháború közepétől haláláig komoly befolyással bírt a lengyel politikára, és fontos alakja volt az európai politikának is. Nagymértékben neki köszönhető, hogy Lengyelország 1918-ban, felosztása után 123 évvel visszanyerte a tényleges állami létét.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >