Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Novemberi programok a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvári Hírek   
2018. november 09.
ImageA fehérvárcsurgói Károlyi Kastély novemberi programjai alább tekinthetők meg.

 

 

 

November 9-10.

Európai műemlékvédelmi tendenciák, különös tekintettel a Kárpát-medencére II. Történeti épületek felújítása

 

A fehérvárcsurgói Károlyi Alapítvány és a Pécsi Tudományegyetem Művészettörténet és Elmélet Tanszékének Kutatócsoportja közös szerevezésében megrendezésre kerülő nemzetközi műemlékvédelmi konferencia központi témája a történeti belső terek helyreállításának elméleti és gyakorlati problémái. Az előadók, ugyancsak közös szervezésű konferencián, hazai és nemzetközi szakértők, akik mellett a volt tulajdonosi/megrendelői oldal képviselői is szerepet kapnak. Az angol vagy magyar nyelvű előadások (lesz szimultán tolmacsolás)nagy része megvalósult rekonstrukciók bemutatására vállalkoznak – ismertetve az eredmények mögötti módszertani lehetőségeket és erőfeszítéseket, az elméleti kételyeket és a gyakorlati kivitelezés buktatóit is. A rekonstrukció példái közt középkoriak is szerepelnek, de a bemutatásra kerülő belsőépítészeti emlékek és enteriőrök jelentős része a XVIII- XIX. századból származik és a kastélyokhoz tartozik. Közülük kiemelt figyelem jut az Esterházyakhoz és a Károlyiakhoz kötődő emlékanyag bemutatására. A kétnapos konferencia szakmai programját a helyszínül szolgáló fehérvárcsurgói Károlyi-kastély bejárása, valamint az iszkaszentgyörgyi Amadé-Pappenheim kastély felkeresése és gyűjteményének a házigazda kalauzolta megtekintése bővíti.

 

November 10-11.

Márton napi programok

 

A fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban évről évre nagy sikerrel kerül megrendezésre Szent Márton Éjszakája, azaz a Szent Márton püspök legendájához kapcsolódó program, amely sok izgalmat és szórakozást kínál kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A kastély parkjában november 10-én, szombaton este megelevenedik Szent Márton legendája, amely különleges élményt nyújt a résztvevőknek. A kastély immár hagyománnyá vált programja, a "szamárkeresés" Szent Márton püspök elveszett szamarának a történetét eleveníti fel: a Márton szamarát kereső gyerekek lámpásokkal járják be a sötét kastélyparkot, hogy a jószágot előkerítsék. A résztvevőknek érdemes sietni a kereséssel, hiszen a leggyorsabb megtaláló jutalomban részesül!

A rövid vetítettképes bevezetőt követően, 18.30-kor és 19.30-kor kezdődő szamárkeresés mellett 19 és 20 órakor vezetett kastélylátogatással kedveskedünk az érdeklődőknek.

A programokra a belépés ingyenes!

November 11-én, vasárnap a kastély éttermében Márton napi menü várja a vendégeket. A menü kizárólag előzetes foglalással igényelhető.

 

Asztalfoglalás: Tel. 06 21 311 04 21, e-mail: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

 

November 16.

Szent Erzsébet napi gyertyafényes hangverseny

 

2018. november 16-án, pénteken, 18 órakor a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban a hagyományokhoz hűen megrendezésre kerül a Szent Erzsébet napi gyertyafényes hangverseny, amelyen fellép a székesfehérvári Ars Musica Zenebarátok Egyesülete. Vezényel: Szabó Adrienn művészeti vezető. A műsorban a 16-tól a 19. századig komponáló zeneszerzők, köztük Bellasio, Brahms, Bach, Haydn és Lotti művei mellett olyan, hazai művek csendülnek fel, mint Nagybáncsai Mátyás „História az vitéz Hunyadi János vajdáról” c. művének részlete vagy Kodály Zoltán „Ének Szent István királyhoz” c. műve.

 

Koncertjegyek: 3 000 Ft (felnőtt); 2 500 Ft (diák, nyugdíjas)

 

November 23.

A Venti Chiavi Guitar Trio koncertje

 

A Friss Termés iparművészeti kiállítás és vásár keretében november 23-án, pénteken, 19 órakor a Venti Chiavi Guitar Trio ad koncertet a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban.

A Venti Chiavi Gitártriót 2014-ben hozta létre a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának három gitár szakos hallgatója, Ritter Zsófia, Kormos Balázs és Tóth Álmos. Az együttes egyik fő célja a klasszikus gitártrió repertoárjának bővítése, ezért kevésbé ismert, gitártrióra írt műveket kutatnak fel és játszanak el, valamint átiratokat készítenek billentyűs és zenekari művekből. Átirataikat Tóth Álmos készíti, aki eddigi munkájáért 2018 februárjában megkapta az Aschaffenburgi Gitárverseny legjobb átiratának szóló díjat. A trió másik fő célja a magyar klasszikus zene népszerűsítése hazai és külföldi koncerteken. A Károlyi Kastélyban megrendezésre kerülő koncert programjában Isaac Albeniz, Anton Diabelli, Manuel De Falla, Astor Piazzolla, Bartók Béla, Weiner Leó és Gioacchino Rossini művei szerepelnek.

 

Koncertjegyek: 3 000 Ft (felnőtt); 2 500 Ft (diák, nyugdíjas)

 

November 23-25.

Friss termés iparművészeti kiállítás és vásár

 

A fehérvárcsurgói Károlyi -Kastély Hotel&Restaurant második alkalommal ad otthont a 2018 november 23-25. között megrendezésére kerülő  FRISS TERMÉS szalonbemutatónak és vásárnak. A tavalyi kiállítás sikeres debütálása után a kortárs magyar iparművészeket ismét a Károlyi József Alapítvány látja vendégül.  A péntek 17.00 órai megnyitót követően 19.00 órától a Venti Chiavi Guitar Trió gyertyafényes koncertjét élvezhetik a vendégek. A FRISS TERMÉS szalonbemutatón neves alkotókkal, és múzeumi minőségű iparművészeti tárgyakkal ismerkedhetnek  meg a látogatók e patinás vidéki kastélyban, mely a hagyományosan minden évben megrendezett Európai Kertművészeti Napok által lett ismert a dunántúli közönség előtt. A kastély termei  három napon át alkalmi enteriőrökké alakulva fogadják be a tervezőművészet különböző alkotóterületeiről érkező művészeket, akik  hasonló  szemléletű néhány fős csoportokat alkotva rendezik be  a teret. A vendégek barátságos sarkokat találnak majd,  igazi műtermi hangulatban  beszélgethetnek az alkotókkal és kézbe vehetik, akár haza is vihetik az alkotásokat, miközben élvezhetik a kastélypark hangulatát, patinás kastély  kényelmét és vendégszeretetét. A művészek vezetésével a látogatók naponta több ízben beavató tárlatvezetéseken ismerkedhetnek meg a design tárgyak  és alkotóik rejtett titkaival.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >