Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Megnyitotta irodáját a Várkörúton a Fiatalok Fehérvárért Egyesület Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2018. november 12.
Fennállásának harmadik évében irodát nyitott Székesfehérváron, a Várkörút 42. szám alatt a Fiatalok Fehérvárért Egyesület (FIFE). A szervezet egyénre szabott, pályaorientációs, illetve munkaerő-piaci tanácsadással várja az érdeklődőket. Az irodamegnyitón dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, Gréczy Szimonetta, a FIFE elnöke és Tisztl Henrik, a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője mutatta be az egyesület által kínált lehetőségeket, valamint a tanácsadó iroda szerepét és szolgáltatásait.

 

 

A Fiatalok Fehérvárért Egyesület 2015-ben alakult azzal a céllal, hogy erősítse a lokálpatriotizmust a székesfehérvári fiatalokban. Segítséget nyújt ahhoz, hogy a fiatalok – tanulók, munkakezdők, családalapítók – megtalálják helyüket a városban és a székesfehérvári közösség hasznos tagjává váljanak. – ismertette Gréczy Szimonetta, a szervezet elnöke.
Elmondta: a Várkörút 42. szám alatti iroda megnyitásával a szolgáltatásaik három pillérre bővültek. A szervezet elkötelezetten segíti a székesfehérvári, valamint a hátrányos helyzetű fiatalokat, akik részt vehetnek a környezetük és a város építésében. Őket elsősorban pályaorientációval, felsősoktatási tájékoztatással segítik. Ugyancsak tanácsadással támogatják az aktív munkaképes korúakat a munka világában való helytállásban, illetve, ha szükséges, a visszatérésben. Ezen kívül a 45 év felettieket és a nyugdíjasokat támogatott képzéseken vezetik be a digitális világba. Programokon, tréningeken, kirándulásokon keresztül nyújtanak információt, építenek erős közösséget Székesfehérváron és tágabb környezetében. Fontos, hogy az iroda olyan segítséget nyújtson, amely javítja e célcsoportok életesélyeit, életkörülményeit és kézzel tapintható eredményeket nyújt számukra.

A csaknem 30 tablettel, internetes elérhetőséggel rendelkező iroda valamennyi szolgáltatása ingyenes. A nyitva tartás rugalmas, regisztrált időpontok is kérhetők a tanácsadóktól az alábbi elérhetőségeken:
fife.hu/kapcsolat 
+36 70 28 90 158 Fromwald Júlia Flóra
+36 70 54 76 297 Gréczy Szimonetta

Dr. Cser-Palkovics András polgármester arról beszélt, hogy a mai kor technológiai újdonságai óriási előnyöket hordoznak magukban, és nincs olyan generáció, amely ebből ne részesülne. A fiatalok készségszinten használják a legmodernebb eszközöket, ugyanakkor meg kell tanítani őket a veszélyekre, a kockázatokra és azok elkerülésére. Az idősebb generációknál az a fontos, hogy ne féljenek, kezdjék el használni az új technológiákat, mert akár még az ő életükben is eljöhet az az időszak, amikor a családi otthonukkal kapcsolatos ügyeiket, a pénzügyeiket csak így tudják intézni. A digitális váltásból tehát nem lehet kimaradni, a FIFE irodája pedig mindehhez segítséget nyújt.

A FIFE és a Székesfehérvári Család- és Gyermekjóléti Központ néhány hónapja már együttműködik a Segítő Fehérvár program keretében. Tisztl Henrik intézményvezető szavai szerint az iroda kiegészíti a központjuk eszköztárát, és olyan szolgáltatásokat nyújt, melyekre a rászorulóknak is szükségük lehet. Az együttműködés hozzájárulhat ahhoz a sikeres jövőképhez, mely szerint szolgáltató intézménnyé kívánnak válni a székesfehérváriak számára.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >