Fölszállott a páva: A Döntők Döntője az Alba Regiával |
Írta: ÖKK | |||||
2018. november 15. | |||||
Különleges évaddal jelentkezik 2018 őszén a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor: A Döntők Döntőjében az eddigi évadok legjobbjai – köztük természetesen az Alba Regia Táncegyüttes – mérik össze tudásukat. Az albások műsorát november 16-án 19.30 órakor láthatjuk a Duna Televízióban: számítanak a nézőkre, hogy ott lehessenek a középdöntőben és a december 21-i döntőben is!
Az Alba Regia Táncegyüttes négy évvel ezelőtt, 2014-ben szerepelt először a Duna Televízió népzenei és néptáncos tehetségkutató műsorában. Az elődöntőből gagybátori táncokkal jutottak a középdöntőbe, ott a „Szentiványi mulatság” című produkciójukkal kápráztatták el a zsűrit, a döntőben mezőföldi táncokat mutattak be, Alap, Jenő, Perkáta és Mezőkomárom táncaiból állt össze a produkció, amellyel akkor a legjobb vidéki előadónak szóló különdíjat nyerték el. A Fölszállott a páva 2018 őszén különleges évaddal jelentkezik: a zsűri, azaz Sebő Ferenc, Sebestyén Márta, Zsuráfszky Zoltán, dr. Diószegi László és dr. Agócs Gergely visszahívta a legnagyobb kedvenceket, a legjobb produkciókat A Döntők Döntője alcímű sorozatba, ahonnan természetesen az albások sem hiányozhatnak. Az együttes Majoros Róbert–Gőbölös Gábor „Ígéret havába…” című, bodrogközi táncokat bemutató koreográfiájával készül a november 16-án 19.30 órakor a Duna Televízió műsorán látható elődöntőre, ahol kísérő zenekaruk a Páva zenekara, Szalonna és bandája lesz. Az első zenekari próbán már túl is vannak, hétfőn tartják a jelmezes próbát otthonukban, a Malom utcai Táncházban. A csütörtök a fővárosban, az MTVA székházában telik, ahol a műsor főpróbája lesz, pénteken pedig következik az élő adás. A Fölszállott Páva idei, immár hatodik évadában fontos változás, hogy a zsűri a produkciók szóbeli értékelése után átadja a döntés jogát a televíziónézőknek, így a közönség szavazatain múlik, kik jutnak majd a december 21-i döntőbe. Szavazni alapdíjas SMS-ben lehet a +36/20/30/70-44-22-999-es számon vagy a MediaKlikkPlusz applikációval, kizárólag az élőműsor ideje alatt. Az Alba Regia Táncegyüttes kódja: 01.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|