Soha többé ne felejtsük el felelősségünket a háború elkerülésében, a béke megőrzésében. Ez az emlékezés legfőbb célja – fogalmazott Volkmar Wenzel német nagykövet vasárnap, a Német Nemzeti Gyásznapon. A magyarországi tiszteletadásra idén Székesfehérváron, a Szentlélek katonatemetőben került sor, ahol több nemzet első és második világháborúban elesett katonahősei nyugszanak.

Fejfáikra tekintve dr. Cser-Palkovics András polgármester arról szólt, hogy Székesfehérvár katonavárosként – nemzetiségüktől függetlenül –tisztelettel ápolja minden hősi halott emlékét. Magyar és német katonák tábori leveleiből összeállított műsorral készültek két nyelven a Thomas Mann Gimnázium tanulói, majd az emlékezés virágait helyezték el a résztvevők.  


November 18-án, a Német Nemzeti Gyásznapon az elhunytakra, különösen a háborúkban elesettekre és az erőszak áldozataira emlékeznek 1922 óta. A Német Hadisírgondozó Népi Egyesület kezdeményezése egykor az I. világháborúban elesettekre hívta fel a figyelmet, és a 2018-as megemlékezések középpontjában is a 100 évvel ezelőtt véget ért első világháború, valamint a háborúban elhunyt mintegy 10 millió áldozat áll.

Ebben az esztendőben a Német Nagykövetség Székesfehérváron tartotta meg a magyarországi tiszteletadást. Vasárnap délelőtt emlékeztek közösen a hősökre a Szentlélek temetőben, ahol több nemzet első és második világháborúban elesett katonái nyugszanak.

Volkmar Wenzel, a Németországi Szövetségi Köztársaság nagykövete a világtörténelem egyik legpusztítóbb katasztrófájának nevezte az első világháborút. „A szörnyűségeknek és a szenvedéseknek ez a sokasága volt a kiindulópontja annak, hogy Németországban a megemlékezésnek és a béketeremtésnek a kultúráját vezettük be. Azzal a céllal, hogy soha ne felejtsük el azt a felelősségünket, hogy mindannyiunknak tennünk kell azért, hogy ilyen soha ne fordulhasson elő.”
Köszönetet mondott Székesfehérvár városának, hogy őrzik az elesettek emlékét. A kabátjára tűzött kék nefelejccsel, a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség jelképével pedig a katonasírok és a hősök emlékének ápolására hívta fel a figyelmet, Konrad Adenaeur 1954-es gyásznapi köszöntőjéből idézve. „A közös gyász összeköt bennünket, hogy közösen tudjuk hordani korunk terheit. Ma megemlékezünk arról, hogy milyen embertelenséget okoz a háború. Lélekben magunk előtt látjuk a holtakat és sebesülteket, a leégett városokat és falvakat. De a lelkünk mélyén halljuk az elesettek figyelmeztető hangját is, tudjuk, hogy mit akarnak mondani nekünk, és az ő akaratuknak megfelelően, teljes erőnkkel a békét akarjuk szolgálni. A mai napon az ő tiszteletükre tegyünk együtt különleges fogadalmat arra vonatkozóan, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy béke uralkodjon a világon.”

„Ha körülnézünk, mindenki láthatja, hogy Székesfehérvár – tradicionális katonavárosként is – eddig is különös gondot fordított a háborúk hősi halottairól való méltó megemlékezésre. Tiszteletünk pedig nemzetiségüktől független, ahogyan a fájdalom, a gyász és a veszteség is egyforma, érezze azt német, orosz, cseh, olasz, osztrák, horvát, lengyel, bosnyák, szerb, román, montenegrói vagy magyar, akiknek fiai itt nyugszanak.” – kezdte emlékező beszédét dr. Cser-Palkovics András.
Székesfehérvár polgármestere felhívta a figyelmet arra, hogy a fejfák tanúk és emlékeztetők, hogy mind tudjuk, hová nem szabad eljutni. „Az emberek, a nemzetek, különösen Európában, szerencsére egyre messzebb távolodnak attól, hogy bármilyen ellentétet brutális háborúkkal akarjanak rendezni. A fegyverek bár a tokban vannak, senki nem akarja előrántani azokat, megfizettük már a tudás árát. ... ezek a temetők is segítenek nekünk szembenézni az elődeink által elkövetett hibákkal, és őrizkedni az újak elkövetésétől. Így is kell tenni mindnyájunknak, hiszen mi már jobbára egy új, háborúk utáni nemzedék vagyunk. Szüleink, nagyszüleink révén még közelről érintettek a tragédiákban, de már megtapasztalva a hosszú, zavartalan béke állapotát. Szerencsére mindezt nem csupán a hivatalos politika szintjén érezzük így, hiszen Fehérváron is élnek, dolgoznak olyan civilek, akik kötelességüknek érzik a szomorú háborúk emlékeinek ápolását. Nem csupán a város végzi el tehát a számára kötelező kegyeleti munkát, nem csupán a katonák tartják a szemüket rég elhalt bajtársaikon, hanem önkéntes fiatalok, fiatal felnőttek és idősebbek is járják a sírkerteket, gondozva a háborús katonahősök hantjait.”
Megköszönve ezt a munkát dr. Cser-Palkovics András megfogalmazta azt is, kívánja, hogy eljöjjön az idő, amikor már csak holt kifejezés lesz a „háború” szó.  

Magyar és német katonák tábori leveleiből összeállított műsorral készültek két nyelven a Thomas Mann Gimnázium tanulói, családok és hozzátartozók írásaival felelevenítve a háború fájdalmait. Majd a történelmi egyházak képviselői imádkoztak a béke megőrzéséért, a katonahősökért.

A megemlékezést koszorúzás zárta. A Német Nagykövetség, valamint Székesfehérvár és a Fejér Megyei Önkormányzat, a Kormányhivatal és a Járási Hivatal mellett a katonai szervezetek, a Német Hadisírgondozó Népi Szövetség, az Amerikai Egyesült Államok, illetve az Orosz Föderáció Nagykövetségei, a honvéd hagyományőrző és hadisírgondozó szervezetek, illetve a német nemzetiségi önkormányzatok képviselői is koszorút helyeztek el.