Kemények és agresszívek |
Írta: Andics Gábor | |||||
2009. január 27. | |||||
„Annak ellenére, hogy a Graz nem számít élcsapatnak az EBEL-ben, játékosaik bárki ellen felveszik a versenyt a mezőnyben, ezzel is magyarázható, hogy az alapszakasz második felében alig szenvedtek vereséget.” - mindezt Énekes Lajos másodedző nyilatkozta az Alba Volán ma esti ellenfeléről. A kitűnő tréner hozzátette: „A Villach elleni mérkőzést nagyszerűen előkészítettük, hiszen az Innsbruckot 10-1-re legyőztük, ami a liga eddigi eredményei közül egyértelműen kitűnik, de vasárnap a VSV-vel szemben már sokkal keményebb dolgunk volt. Két játékosunkat azonban mindenképpen ki kell emelnem: Szuper Levente és Ocskay Gábor is kitűnő teljesítményt nyújtott, amire a Graz ellen is szükség lesz.” A Graz játékosai kemények és agresszívek Énekes Lajos szerint, ezért nagyon nehéz mérkőzés vár a Volánra: „Mai ellenfelünk egyik legveszélyesebb fegyvere, hogy ha beviszik a korongot a támadó harmadba, akkor az akciót mindenképpen kapura lövéssel próbálják befejezni, s a kipattanókra is rettentően ügyelnek. Habár a Graz nem tartozik az EBEL élcsapatai közé, mégis nehéz ellenük játszani, mert a játékosaik kemények, agresszívek, s bármely csapat játékosai fölé kerekedhetnek. Talán ezzel is magyarázható, hogy az alapszakasz második felében kevés vereséget szenvedtek. Ez a Graz ugyanis már nem a bajnokság elején megismert Graz…"
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|