Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Erős, szerb csapat ellen játszik ma a Vidi Nyomtatás E-mail
Írta: Fehérvár FC   
2009. január 31.

ImagePorec télen is gyönyörű, még akkor is, ha a látogató nem pihenni, kikapcsolódni, hanem futballozni akar. A futballozást persze ragozhatjuk tovább, hiszen az FC Fehérvár játékosainak az a feladata, hogy izzadjanak, kínlódjanak, ha kell, megszakadjanak, annak érdekében, hogy minél jobban szerepeljen a csapat tavasszal.

A horvátországi edzőtábor második felében ismét két mérkőzés vár játékosainkra: ma délután, fél háromtól Medullinban az FK Banat, majd hétfőn, reggel tíztől (!), itt, Porecben, a szálloda szomszédságában fekvő edzőpályán a Csukaricski vár Varga István tanítványaira. Az otthontól távol töltött hat nap alatt betegünk, sérültünk nem lett, egyedül a kisebb húzódását még mindig érző Milan Pavlisic futott egyedül, gyakorolt külön a többiektől.

A huszonnégy futballista közül délelőtt öt – Darko Karadzsics, Ivan Buljubasic (képünkön), Bencze Zsolt, Elek Ákos és persze Milan Pavlisic – tréningezett Sándor Istvánnal, a többiek pedig a vezetőedző által celebrált taktikai értekezleten vettek részt. Varga István elmondta, az FK Banat a szerb bajnokság középmezőnyében tanyázik, hajtós, rohanós, ütközős focit játszik, így minden bizonnyal jó meccsre van kilátás.

Vezetőedzőnk már délelőtt kijelölte a kezdő tizenegyet, eszerint Sebők – Andic, Koller, Radovics, Mohl - Nagy, Sifter, Farkas, Polonkai – Sitku és Vujovics játszik majd az első félidőben, és várhatóan már a szünetben lesz három-négy csere (Horváth Gábor, Olekszandr Tkacsuk, Andre Alves) – a többit meglátjuk.

Edzőnk kiemelte, egyre inkább kezd összeállni a fejében az ideális kezdőcsapat, de az edzőtáborban, a sorozatmérkőzéseken, természetesen az egyenletes terhelésre is figyelni kell – nincs tehát arról szó, hogy ma azok maradnak ki a kezdők közül, akik legutóbb gyengébben futballoztak.

A Vidi küldöttsége fél tizenkettőkor,itt a Hotel Parentiában ebédel, majd negyed egykor indul a bő egyórás autóbusz útra levő Medullinba, ahol fél háromkor kezdődik a nagybecskereki FK Banat elleni találkozó.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >