Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Katonai pályaorientációs napot és interaktív történelemórát tartanak
Katonai pályaorientációs napot és interaktív történelemórát tartanak Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2019. április 05.
Tanuljon katonákról katonáktól! mottóval pályaorientációs napot és interaktív történelemórát szervez a Magyar Honvédség Székesfehérváron. Az április 11-én, jövő csütörtökön megvalósuló, egész napos toborzórendezvénnyel szeretnék vonzóvá tenni a honvédségi pályát és a katonaéletet a fiatalok számára.

 

A toborzó rendezvényt a honvédség Irány a sereg! című karrierprogramja keretében rendezik meg jövő csütörtökön  a Mészöly Géza utca 7. szám alatti katonai igazgatási központban, ahol a székesfehérvári toborzó iroda működik.

A 9.00 órakor kezdődő hivatalos megnyitót a katonai ellenőrző pont működésének bemutatása követi, majd 9.30 órától toborzó tájékoztató és történelmi vetélkedő lesz. A rendezvény ideje alatt folyamatosan tartanak haditechnikai bemutatót a katonai szervezetek, köztük az MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred, az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred és MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj. Ugyancsak bekapcsolódik a programba a Zrínyi Kht. Média Kamion, a Katonai Emlékpark Pákozd Nemzeti Emlékhely – Hazafiság Iskolája programelemekkel – és a Szondi SE.

Lesz többek között légpuska- és lézerfegyver-lövészet, közelharc- és vegyvédelmi mentesítés-bemutató, valamint több hasznos előadás. Megismerhetnek a résztvevők különféle életmentő technikákat és önvédelmi fogásokat, harci járműveket, technikai eszközöket és feltérképezhetik a honvédség által kínált továbbtanulási lehetőségeket.

A 15.00 óráig tartó toborzórendezvényre szeretettel invitálnak minden érdeklődőt! 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >