Vágjuk zsebre az univerzumot! |
Írta: ÖKK | |||||
2019. július 11. | |||||
Különleges táborozási lehetőség nyújt a Napraforgó Városi Napközis Tábor és a Titkok Háza közös hete július 29-e és augusztus 2-a között Székesfehérváron.
A 3-7. osztályos korosztály megismerheti a Lego robotok világát, különleges fizikai és kémiai kísérletekben vehet részt. A délelőtti foglalkozásokon a gyerekek a virtuális világ kihívásai mellett természettudományos kvízjáték résztvevői is lehetnek. A turnusra július 24-ig jelentkezhetnek a tá Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címen.
A július 29-től augusztus 2-ig tartó turnusra azon székesfehérvári iskolákban tanuló 3-7. osztályosok jelentkezését várják, akik érdeklődnek e témák iránt. A napközis tábor heti programja szerint a diákok a Németh László Általános Iskola előtt gyülekeznek, majd a délelőttöt a Titkok Házában töltik, és megismerkednek a természettudományok színes és érdekes világával. A Vörösmarty Mihály Általános Iskolában elköltött ebédet követően a délután a Bregyó-közi napközis táborban az általános program szerint folytatódik. A nap végeztével a gyerekeket szintén a Németh László Általános Iskola előtt vehetik át a szülők 16 órától. A Titkok Házában a foglalkozások egymásra épülnek, így beiratkozni erre a programra csak a teljes hétre lehet. A táborozás ára a napközis tábor árával, az iskolai étkezés gyermekre vonatkozó árával egyezik meg. A táborozásra beiratkozni július 24-én, szerdán 10.00 óráig lehet a tá Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címen, illetve a napközis tábor portáján, a Bregyó-közben naponta 10 óráig.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|