Kezdőlap arrow Belpolitika arrow A fehérvári Comenius az óvodától az érettségiig kísér
A fehérvári Comenius az óvodától az érettségiig kísér Nyomtatás E-mail
Írta: Comenius   
2019. augusztus 19.
Felkészülten várja a 2019/2020-as tanévet a székesfehérvári Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola. Diákjaink még javában nyaralnak, mi azonban már most tudjuk, hogy az intézményeinkbe ezúttal 460 gyermek, fiatal érkezik hamarosan. Óvodánk, iskolai előkészítő osztályunk, általános iskolánk, valamint gimnáziumunk is várja már a tanévkezdést.

 

 

„Két első osztállyal, tizenhat fős csoportokkal indul az új tanév.
Előkészítő osztály is indul, amely áthidalás az óvoda és az iskola között”*
– mondta el *Rockenbauer Lajos*, a Comenius igazgatója. Az előkészítő
évfolyam igen fontos és különleges, a magyarországi pedagógiai rendszerben
kevésbé alkalmazott megoldás.

„Vannak gyerekek, akik lassabban érnek, s
noha nagyon okosak, de a finommotorikai fejlődésük kicsit lassabb. Ezért
nem érdemes egy padba ültetni őket a már iskolaérett gyerekekkel. Még nem
maradnak benn úgy a feladatban, hamarabb elfáradnak, előbb felállnának,
játszanának. Jót tesz nekik az előkészítő”* – tette hozzá az igazgató.

Az előkészítő osztályban feladatmegoldó kezdeményezések vannak, mint az
óvodában, de már hosszabb ideig foglalkoznak egy valamivel. Írás- és
olvasás előkészítés is zajlik, hogy aztán a következő évben, az első
osztályban már könnyebben vegyék az akadályokat.

„Persze ha kérdeznek,
érdeklődnek, segítünk nekik a betűk világában eligazodni, de ez akkor még
nem feltétel. Sok mozgásban van részük, játszhatnak s közben észrevétlenül
fejlesztjük őket”* – világított rá az igazgató, ahogy arra is: „Öt
szakember mondja meg nálunk, hogy az óvodás iskolaérett-e. Arra bíztatjuk a
szülőket, hogy ne aggódjanak, ha a gyereket előkészítőbe javasolják, mert
nem fog lemaradni semmiről. Ha később megy egy évvel iskolába, könnyebben
fogja venni az akadályokat. Boldogabb élmény lesz az iskola, szeretni fog
iskolába járni.” *

A Comenius óvodája, iskolái három épületben kaptak helyet.

„Így a Comenius diákjainak megvan az az érzésük, hogy másik iskolába járnak, hiszen másik
épületbe is kell menniük, amikor elhagyják az egyik intézményünket”–
emelte ki Rockenbauer Lajos.

Az Óvoda utca az első, itt található az óvoda
és az alsó tagozat. De az ötödiket már a Koppány utcai épületben kezdik. A
Comenius megadja a módját a „váltásnak”: minden év végén szimbolikusan
átballagnak a diákok az egyik épületből a másikba, amikor bemutatják nekik
az új iskolájukat. Aztán a kilencedik évfolyamtól mennek a Vértanú utcába,
ahol a gimnáziumi éveiket töltik. Ezek az épületek közel vannak egymáshoz,
tehát nem jelent nagy átszervezési kötelezettséget sem nekik, sem a
szülőknek a váltás.

A Comeniusban idén is tizenhat fős osztályok indulnak - a kis létszám miatt
jobb a tanár-diák arány az állami fenntartású iskolákhoz képest, így
személyre szabottabban dolgozhatnak a gyerekekkel. Míg egy gimnáziumban
12,8 gyerek/főállású pedagógus, addig a fehérvári Comeniusban 7,9
gyermek/tanár az arány. Kevésbé leterheltek a tanárok, kisebbek a
csoportok, jobb az eredmény.

„Tőlünk úgy megy el a gyerek, hogy van egy felsőfokú C1 komplex nyelvvizsgája angolból” –

fogalmazott Rockenbauer Lajos, a Comenius igazgatója. A 2018/2019-es lezárt tanév mérlege igen
eredményesnek mondható: a 31 végzős diákból 30-nak sikerült ez az eredmény.
Az 1 fő, aki később csatlakozott, középfokú nyelvvizsgával távozott.
Mindannyian emelt szintű érettségit tettek angolból. A felsőoktatási
bemeneti feltételeket tehát alapból hozza a Comenius. Jövőre ugyanis már
emelt szintű érettségi és minimum középfokú nyelvvizsga kell a
felsőoktatásba való bejutáshoz.

*ó„A Comeniusban most már az a cél, hogy a második idegennyelvből is
meglegyen legalább a középfokú nyelvvizsga érettségiig”* – szögezte le a
fehérvári iskola igazgatója, hozzátéve: „Az intézményben legtöbben ma is a
németet tanulják, de megugrott a spanyol, a francia, az olasz nyelv iránti
érdeklődik, valamint virágzik az orosz.”

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >