A botlatókövek (németül: Stolpersteine) Gunter Demnig német szobrász alkotásai. A második világháború idején deportált, koncentrációs vagy megsemmisítő táborokban, munkaszolgálat során meggyilkolt embereknek állít emléket Európa-szerte. A macskakőre rögzített 10×10 centiméteres réz emléktáblákat az áldozatok egykori lakhelye előtt helyezi el a járdába süllyesztve. Ezek a kövek a lakóhelyek mindennapjaiban teszik láthatóvá és kézzelfoghatóvá a történelmet.

Székesfehérváron csendes megemlékezés keretében helyezte el a művész az első botlatókövet. Dr. Cser-Palkovics András polgármester idézte fel Grosz Bernát alakját. „A Fekete Sas Szálló egykori tulajdonosa, Székesfehérvár első mozijának építtetője. A köztiszteletben álló vas- és gépkereskedő a kultúra lelkes támogatója volt. Székesfehérvár egyik leggazdagabb polgáraként Grosz Bernát kötelességének tartotta, hogy részt vállaljon a város és az ország közéletében is. A tekintélyes üzletembert 1914-ben városi képviselőnek választották, a Törvényhatósági Bizottság és szakbizottságainak tagja lett. Az 1939. évi IV. tc. alapján a szept. 26-i törvényhatósági közgyűlésen – érdemei elismerése mellett – kizárták,  1944 májusában vagyonát, ingatlanjait elkobozták, június elején a Szabó-féle téglagyárba vitték. Június 14-én, háromnapi éheztetés után, 2866 Fejér megyei, illetve székesfehérvári sorstársával marhavagonokba tuszkolták. 76 évesen, 1944. június 14-én halt meg Auschwitzban.”

Az egykori otthont és munkát adó épület, a Fekete Sas Szálló bejárata előtt egy-egy mondattal, levélrészlettel idézték fel az emlékezők, az utódok Grosz Bernát és családtagjainak személyét. Az összeállítást Fontana Eszter, Grosz Bernát unokája szerkesztette, aki a Fekete Sas Társaság elnökeként, történészként folyamatosan kutatja a fehérvári család múltját.

Magyarország Zsidósága nevében Radnóti Zoltán főrabbi, a Budapesti Zsidó Hitközség Rabbisága igazgatója emlékezett. „Állíts magadnak útjelzőket! Helyezz el magadnak emlékoszlopokat, s fordítsd a szívedet arra az útra, amelyen egykor mentél!” idézte Jeremiás próféta gondolatait. A főrabbi kiemelte, az emlékezőknek az a dolguk, hogy tiszta szívvel őrizzék az elődök emlékét. Gondolatait kaddis imával zárta, amelyben a közösség nevében köszönetet mondott Istennek, hogy az elvesztett személyek velünk voltak, itt éltek, alkottak, s tettek a városért.