Kezdőlap arrow Sport arrow Egyedüli magyarként a Trofeo Bernettin
Egyedüli magyarként a Trofeo Bernettin Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2019. október 17.
Egyetlen magyar csapat vágott neki a Trieszti öbölben megrendezett Trofeo Bernetti vitorlás versenynek. A Lolita nevű ILC 40-es hajón a székesfehérvári Séllei Norbert és társai az abszolút 34. helyen végeztek a 160 indulóból, kategóriájukban pedig harmadik helyezést értek el.

 

 

Trieszt előtt rajtoltak és Sistiana-nál értek a célba a vitorlázás szerelmesei az idén 48. alkalommal megrendezett Trofeo Bernetti-n. A versenyt egy sistinai vitorlás klub, a Pietas Julia szervezte meg, s 160 hajó nevezett be rá. – Köztük egy magyar hajó, a Lolita is, fedélzetén Séllei Norberttel és társaival: Simó Bélával, Nyull Balázzsal, Kovács Leventével, Both Péterrel, Harangozó Lászlóval és Noll Gergellyel. 

A fiúk felkészültek ugyan arra, hogy nem szélcsendben fogják szelni a habokat, ám ekkora széllökésekre egyikük sem gondolt!

„Igen erős szeles versenyünk volt, ami azt jelenti, hogy az állandó 20-30 km/h szél mellett 40 km/h befújások úgynevezett pöffök tettek próbára minket.” – mesélte Séllei Norbert – „Ez elég nagy nehézséget és komoly kihívást jelentett még egy olyan tengerhez szokott csapatnak is, mint amilyenek mi vagyunk. Könnyebbséget jelentett ugyan a helyismeret, hiszen nem először vettünk részt ezen a versenyen, és elhoztuk már a kategória ezüstérmét is, de ezt a szelet biztosan nem fogom elfelejteni soha.”

A széllel kapcsolatban egy kis érdekesség: Tavaly, amikor második alkalommal indult el Norbi a csapattal a Trofeo Bernettin, a Lolitának félbe kellett hagynia a versenyt, mert teljes szélcsend honolt, és a legénység esélytelennek látta a célba érkezést a limitidőn belül. Hiába várták türelmesen a szelet, keresték a szélfoltokat.

Idén tehát ilyen probléma nem volt, és abszolút 34. helyezést ért el a magyar vitorlás, kategóriájukban pedig bronzérmesek lettek, melyet nagyon jó eredménynek tart Norbi, főként annak fényében, hogy az első húsz helyezést professzionális hajók szerezték meg – professzionális legénységgel. (Ők pedig nem számítanak annak – ahogyan a hajójuk sem.)

 

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://www.fmc.hu/2019/10/12/egyeduli-magyarkent-a-trofeo-bernettin/

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >