Varga István kitűnő jósnak bizonyult! A Vidi vezetőedző a mérkőzés előtti nyilatkozatában azt mondta, tudjunk örülni az egygólos győzelemnek is, mert ugyanannyi pont jár érte, mint a több gólosért. Tudunk örülni, bár kétségtelen, a szurkolókban maradt hiányérzet a meccs után. Csapatunk nem játszott rosszul, de rengeteg helyzetet hagyott ki – senki sem szólhatott volna egy szót sem, ha akár féltucatszor köszönnek be támadóink Milinténél.

Parádés volt a kezdés, az első öt-tíz percben azt a Vidit láttuk, amelyet mindannyian szeretnénk. A csapat gyors volt, agresszív, jól használta ki a széleket, sőt gólt is tudott lőni – kell-e több? A hirtelen jött előny azután annyiban megbosszulta magát, hogy a nem vitásan nagyon rossz, csúszós, jeges talajon csökkent a koncentráció, a befejezéseknél kevésbé volt éles a csapat – ennek lett a „büntetése”, hogy sokáig csak helyzetekig jutottunk, újabb gólig nem.

Polonkai találata után, az utolsó félórában a Vidi ismét fölényessé tehette volna sikerét, Pavlisic előtt is adódott két „százegy százalékos” lehetőség. Miután ezek kimaradtak, vérszemet kapott a Siófok, sőt a vendégek szépítettek is. Bár a mérkőzés összképe alapján azt mondhatjuk, az FC Fehérvár jobb csapat, és a mieink győzelme magabiztos volt, Kanta gólja után, az utolsó öt percben azért sűrűn pillantottunk az óránkra…