Kezdőlap arrow Kultúra arrow Rajzfilmünnep ingyenes vetítésekkel
Rajzfilmünnep ingyenes vetítésekkel Nyomtatás E-mail
Írta: Lőrincz Miklós   
2019. november 15.
Idén is lesz egy hétvége, amely az animációs filmekről szól: november 15. és 17. között hetedik alkalommal rendezik meg hazánkban az Országos Rajzfilmünnepet, amelynek keretében közel 120 intézményben nézhetnek rajz- és animációs filmeket kicsik és nagyok. A népszerű, a közönség számára ingyenesen látogatható eseményhez idén is csatlakozott a fehérvári Barátság mozi, az Animono Animációsfilm-készítő Műhely pedig ekkor rendezi meg az Animóka kreatív családi napot a Művészetek Házában.

 

 

A rajzfilmünnepet a KEDD Animációs Stúdió szervezi: a stúdió azon dolgozik, hogy az animációs műfaj minél teljesebb keresztmetszetét mutassa be az érdeklődő közönségnek, és a rendezvényhez csatlakozó helyszínek segítségével az ország minél több pontjára eljusson. Az országos programsorozatot minden évben egyre nagyobb érdeklődés övezi: az első rajzfilmünnepen 27, idén pedig már közel 120 helyszínen – moziban, művelődési házban, könyvtárban – tartanak vetítéseket.

A filmkínálat nem csak a kisgyerekeknek szól, az animáció iránt érdeklődő fiatal és felnőtt nézők izgalmas magyar és nemzetközi animációs filmek közül válogathatnak. A fehérvári közönség számára magyar alkotásokat vetít a Barátság mozi: érkezik a digitálisan felújított Vuk és a Háry János, a legkisebbek számára pedig Bogyómaratont tartanak a Bogyó és Babóca sorozat filmjeiből.

A rajzfilmünnep vetítéseire a belépés ingyenes, de a férőhelyek száma véges, ezért előzetes helyfoglalás szükséges a  www.baratsagmozi.hu honlapon.

Az eseményhez csatlakozva november 16-án, szombaton 10 órától rendezik meg a hagyományos, ugyancsak ingyenesen látogatható Animóka kreatív foglalkozást a Művészetek Házában. Az intézményben működő Animono Animációsfilm-készítő Műhely és a Start Kreatív Alkotócsoport éves programjának legkiemelkedőbb eseményének fókuszában az animáció áll: érdekes foglalkozásokra – festés, rajzolás, drámajáték, filmforgatás – hívják a családokat, és olyan, házilag is megvalósítható filmes praktikákra tanítják a látogatókat, mellyel otthon is sikeresen készíthetnek animációs filmeket. A foglalkozás során a gyerekek ahhoz is kedvet kaphatnak, hogy a szakkörökbe járjanak, tanulmányaikat pedig esetleg a MOME-n folytassák. Az idei Animóka témája a cirkusz, a gyerekek ebben a témában alkotnak majd és hozzák létre közös filmjüket.

Az Animóka rendezvény előtt 9.15-től a Barátság mozi kulisszái mögé is bekukkanthatnak a kíváncsiak. A mozi munkatársai megmutatják, hogyan működik és mire képes a digitális vetítőgép, emellett az érdeklődők választ kapnak azokra a kérdésekre is, hogy miként jutnak el a filmek manapság a filmszínházakba, miből készül a filmvászon és miért homorú, hány erősítő szükséges a teljes mozit betöltő térhatású hanghoz és miért van a gépházban még mindig egy hagyományos vetítőgép is. A bejárásra előzetesen jelentkezni kell a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címen.

 

Országos Rajfilmünnep a Barátság moziban

2019. november 15–16., péntek–szombat

November 15., péntek

16.00 Vuk – magyar rajzfilm, 1981


November 16., szombat

9.15–9.45 Gyerünk a moziba be! – a Barátság mozi kulisszatitkai
Jelentkezés a bejárásra:  Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges  
10.00–12.35   Bogyómaraton:

                        10.00–11.00 Bogyó és Babóca – 13 új mese
                        11.30–12.35 Bogyó és Babóca – 13 mese

16.00–18.30   Háry János – magyar rajzfilm, 1980

A belépés ingyenes, helyfoglalás: www.baratsagmozi.hu

 

 

 

Animóka

Kreatív animációs foglalkozás gyerekeknek és szüleiknek a Művészetek Házában

2019. november 16., szombat

10.00 Drámajáték, a mese kitalálása és eljátszása Detre Zsuzsanna tanítónővel
11.00 A mozgatható szereplők és a háttér elkészítése Farkas Noémi és Debreczeni Katalin segítségével
12.00 Filmforgatás Debreczeni Katalinnal
13.00 Válogatás az Animono animációsfilm-készítő műhely terméséből a Barátság moziban

 

A belépés ingyenes!

 

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >