Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Mindent a LED-ről!
Mindent a LED-ről! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2019. november 21.
Tudtad, hogy a LED izzóval hatodára csökkenhet a fogyasztásunk a hagyományos volfrám szálas izzóhoz képest? És, hogy a fényre jövő rovarokat csak a hagyományos égők vonzzák, mert nagymértékű ultraviola és infravörös sugárzást bocsátanak ki – míg a LED nem?

 

 

A nappalok rövidülésével egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a háztartásokban fellelhető fényforrások. Ősszel / télen korábban sötétedik, mint tavasszal / nyáron, így ilyenkor többet is használjuk otthonainkban a lámpákat, mivel több „mesterséges” fényre van szükségünk. A gyakori fel-le kapcsolgatás miatt sűrűbben kell cserélni az izzókat és megnő a fény-igényünk is.

  „Október végén, november elején igencsak megnő a vásárlói igény a különböző fényforrásokra. Ez meglátszik a világítástechnikai vállalatok eladási számain is. Mivel ebben az időszakban jóval több fényforrást értékesítenek a cégek, ezért ezt az időszakot nevezzük mi világítástechnikai szezonnak.” -  tudtam meg Séllei Norberttől, aki több mint tíz éve dolgozik a világítástechnikai üzletágban.  

A szakértő elmondta, hogy a technikai fejlődés ebben az üzletágban is jelen van, így egyre több LED-es termékkel találkozhatunk az üzletekben. Nemcsak izzókkal, de úgynevezett integrált LED-del rendelkező világítótestekkel is.

Ezekbe nem kell külön izzót cserélni, mert azt már a gyártási folyamat során beépítik a termékbe. Ennek természetesen van előnye és hátránya is. Előnye, hogy sokkal egyszerűbb a világítótest „munkába állítása”, sokkal jobb a „fényhasznosítása”. Hátránya, hogy nem cserélhető benne a fényforrás, így, ha tönkre megy a garanciás időn túl, dobhatjuk a szelektív kukába.

A LED technika elterjedésével a megszokott karácsonyi fényfüzérekben is már ezzel a technológiával találkozhatunk.

„A vásárlói szokások nagyon kuszák ebben a szegmensben. Az emberek java része az utolsó pillanatban szeretné megvásárolni otthona díszítéséhez a karácsonyi díszeket.” – árulta el Séllei Norbert – „Nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy a vásárlások zöme nagyjából október közepétől realizálódik és előfordul, hogy december 24.-én is értékesítenek fényfüzéreket és díszeket a nyitva tartó áruházak, ha egyáltalán van még készletük!”

A hazai üzletláncok és kiskereskedelmi üzletek előrelátó gondolkodásmóddal rendelkeznek, így a beszerzés már elindul szeptemberben és az üzletek polcain már javarészt október végétől elérhetőek a termékek.

A profi nagykereskedelmi vállalatok üzleti modellje pedig az, hogy a beszerzés már április hónapban elkezdődik, a termékek pedig augusztusban megtalálhatóak a központi raktárakban. Szeptemberben szokott lenni egy karácsonyi termék-bemutató, és szeptember elsejével már meg is vásárolhatják a kereskedelmi partnerek a kiválasztott árukat.

Ha körbe nézünk az áruházakban, azt látjuk, hogy óriási a választék a karácsonyi fény-dekorációkat és izzókat illetően. Elképesztő változatú terméket találhatunk szín, méret, forma – s minőség terén. A felhasználási területet figyelembe véve két csoportra oszthatjuk a termékeket: kültéri és beltéri felhasználásra szánt árukra. A fő különbség közöttük az, hogy a kültéri termékek jól viselik az időjárás viszontagságait, illetve az IP védettségük legalább IP44.

 „Az elmúlt években komoly üzletággá fejlődött a karácsonyi dekoráció.” – mondta a szakértő – „Nem pusztán izzósorokat kínálnak a kereskedők, hanem számos kiegészítő terméket is, például asztali- és ablakdíszeket, dekorációs gyertyákat, de még a házunk falát megvilágító projektort is.”

 

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://www.fmc.hu/2019/11/19/mindent-a-led-rol/

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >