Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Az öröm gyertyája is felgyúlt
Az öröm gyertyája is felgyúlt Nyomtatás E-mail
Írta: Havasi Tímea   
2019. december 16.
A hit és a remény után az öröm gyertyája is felgyúlt Székesfehérvár adventi koszorúján. A Szűz Máriát jelképező rózsaszín gyertyát Mészáros Attila alpolgármester és Ribi Péter, Székesfehérvár díszpolgára gyújtotta meg a Városház téri adventi színpadon. Újra rengetegen jöttek el, hogy osztozzanak a közös ünnepvárás örömében Székesfehérváron.

 

 

Örömvasárnap estéjén a Belvárosban téren sétálók ismét részesei voltak annak, ahogy élő adventi naptárrá változott a Városháza, majd Nagy Lili és Lakatos Zsolt koncertje örvendeztette meg a közönséget. A fellépés után hagyományosan este hat órakor következtek az ünnepi pillanatok, a harmadik adventi gyertyát közösen gyújtotta meg Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere és Ribi Péter, Székesfehérvár díszpolgára, a Fehérvár Travel Utazási Iroda ügyvezető igazgatója, a Fehérvár Travel Alapítvány alapítója.

Mészáros Attila ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta, az öröm gyertyája számára egyrészt jelképezi Szűz Máriát, az angyali üdvözletet, hogy a Megváltó hamarosan a földre érkezik, másrészt jelképezi azt is, hogy ismét közösségben vagyunk. „Manapság a túldigitalizált világunkban fontos, hogy közösségekben legyünk. Kívánom Önöknek, hogy a mai napon és a következő napokban, majd 2020-ban is legyünk minél többször a családunkkal, a barátainkkal, vagy akár úgy, mint most együtt, itt a város főterén. A Városháza ablakaiból kinézve nagyon jó látni, hogy hétvégéken és hétköznapokon is sokan sétálnak, beszélgetnek, és együtt készülnek az ünnepre. Én ezt a hangulatot kívánom Önöknek a követező napokra azzal, hogy minél többet vigyünk át belőle a következő esztendőre, és legyen igaz Juhász Gyula Karácsony felé című klasszikus versének idézete: … ne csak így decemberben.”

Ribi Péter az utazásai alatt szerzett személyes élményeire alapozva beszélt a karácsonyról és a szeretetről. Az elmúlt évtizedekben a világ számos országát bejárta, és beigazolódott számára, hogy minden vallás a szeretetre épül, az emberek mindenhol a szeretetre éhesek. A legfrissebb ehhez kapcsolódó élménye Hongkongban történt, ahol Buddha híres mondásait olvasta egy múzeum falán: „Csak minimális figyelmet fordíts mások rossz cselekedeteire, arra figyelj, hogy Te magad mit csináltál rosszul!” vagy „Ezen a világon a gyűlöletet soha nem lehet legyőzni gyűlölettel. A gyűlölet csak szeretettel győzhető le!” Érdemes meglátnunk a párhuzamot Szent Pál szeretethimnuszával, mely szerint a szeretet türelmes, jóságos, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. A szeretet nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli, mindent eltűr, elhisz, remél és elvisel.

A gyertyagyújtás után Wolf Kati karácsonyi koncertjét élvezte a közönség a Városház téren.   A Fehérvári Advent programjai december 24-ig folytatódnak, a negyedik gyertyát december 22-én, vasárnap 18.00 órakor dr. Cser-Palkovics András és Spányi Antal megyés püspök gyújtják meg az adventi színpadon.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >