Az édesköményt ismerték már az egyiptomiak is, nagyon szerették / és szeretik a mai napig az indiaiak, a kínaiak, a görögök is. Ez utóbbiak régen mágikus erőt sugárzó növénynek tartották, s úgy hitték, hogy Prométheusz az édeskömény szárába rejtette el a parazsat, és így ismertette meg a tüzet az emberekkel. „Marathon”-nak hívták, mert Marathon nevű falu mellett nőtt – természetesen vadon. (Igen, az Athén melletti kis településről van szó, ahol azt athéniak legyőzték a perzsákat. Innen vitték a győzelem hírét Athénba, s ennek állít emléket a híres futóverseny is.)

Hippokratész a csecsemők bélgörcseire ajánlotta e növényt, Dioszkoridész feljegyzései pedig arról szólnak, hogy mennyire könnyíti az emésztést.

A rómaik „Foeniculum”-nak nevezték el, ami „kis szénát” jelent. Bőséges lakomáik előtt körbe adtak egy kis szelencét, melyben édeskömény-magok voltak, s elrágcsáltak pár csipetnyit, hogy segítségével  megelőzzék az emésztési panaszokat (például a gyomorégést).

A középkorban szent növényként tisztelték, és sokáig édesköményt tettek a kulcslyukba, hogy távolt tartsák vele a gonosz szellemeket és a boszorkányokat.

Gyógyhatásáért is fogyasztották: főként fogfájáskor, szembetegségek megjelenésekor, emésztési problémáktól szenvedve nyúltak hozzá, illetve a libidó erősítése céljából.

Az édeskömény a mediterrán térségben őshonos – ebből adódik, hogy a napos, meleg klímát és a szélvédett helyet szereti. A magokat ősszel kell összegyűjteni, amikor több, mint a fele megérett. (A többit papírzacskón tudjuk megérlelni, majd kiszárítani.) A vetést őszre vagy márciusra optimális időzíteni: a magokat szórjuk 2-3 cm mélyre, 30-35 cm távolságra.  

Az édeskömény az ernyősvirágzatúak családjába tartozik. Illatos, évelő. Két méter magasra is megnő. Szirmai sárgák, íze és illata ánizsos.

Sárgás szirmok, ánizsos illat, ilyen az édeskömény virága (Fotó: pixabay.com)

Észak-Amerikába a bevándorlók révén került. Magyarországra a rómaiak juttatták el, majd a kolostorokban kezdték el termeszteni. A magyar nyelvben nagyon sok elnevezése ismert: bécsi kapor, főnigli, főnikli, nagykömény, német kömény, olasz kapor, római kapor, édesénik, magyar ánizs, ánizskapor, venkel.

E növény valamennyi része ehető: a levele, a szára, a csírája, a magja és a gumója is. A gumóját zöldségként fogyaszthatjuk: lereszelt formában ehetjük nyersen, sütve, főzve, párolva is. A magokat levesekbe, halételekbe tehetjük, s gyógyteát is készíthetünk belőle. Kiegészíthetjük vele a salátákat, köretként is tálalhatjuk, s még likőr-alapanyagként is tekinthetünk rá.

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://www.fmc.hu/2020/01/11/mi-mindenre-jo-az-edeskomeny/