Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow A Prima Primissa-díjas Tóth Ildikó köszöntése
A Prima Primissa-díjas Tóth Ildikó köszöntése Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2020. január 14.
Székesfehérvár Önkormányzata és a város színházszerető közössége nevében gratulált Tóth Ildikónak, a Vörösmarty Színház Prima Primissma-díjas színművészének a város polgármestere, dr. Cser-Palkovics András. A Városházán tartott sajtónyilvános beszélgetésen szó volt a 30 éves pályafutásról, a Vörösmarty színházban töltött eddigi öt évről, a színjátszás kihívásairól és azokról a gyermekkori élményekről is, amelyeket Székesfehérvárról őriz Tóth Ildikó.

 

 

Nagycsoportos óvodásként, majd kisiskolásként járta Székesfehérvár utcáit Tóth Ildikó, aki nem is olyan messze a színháztól élt gyermekként családjával három éven át városunkban. Néhány évtizeddel később az élet újra idevezette. A művész 2015 óta tagja a Vörösmarty Színház társulatának, szerepelt többek között Francis Veber: Balfácánt vacsorára (Christine szerepében), Anton Pavlovics Csehov: Három nővér (Mása), Murakami Haruki: Kafka a tengerparton (Szaeki), Tennessee Williams: A Vágy nevű villamos (Ilona) és William Shakespeare: Romeo és Júlia (Dajka) színpadra adaptált művében is.

Tóth Ildikó munkáját, színészi teljesítményét már több alkalommal is elismerték. 1994-ben Jászai Márai-díjjal tüntették ki, 2005-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) a Baranya Megyei Önkormányzat különdíját vehette át a legjobb alakításért, 2009-ben pedig Érdemes Művész lett. E sort bővítette most, december elején a Prima Primissima Díj.

A 30 éves színészi pályafutását idén ünneplő színésznőnek e rangos elismeréséhez gratulált ma a város és a színházszerető közösség nevében dr. Cser-Palkovics András polgármester, Lehrner Zsolt alpolgármesterrel és dr. Szikora Jánossal, a Vörösmarty Színház igazgatójával közösen a Városházán. A színház a kulturális élet egyik központja Székesfehérváron és az agglomerációban. A vidéki színházakban a közönség és az intézmény kapcsolata különleges. A társulat egyfajta missziós szerepet tölt be, hiszen amíg a fővárosban egy-egy színház szakosodik, addig itt minden műfajnak meg kell jelennie. Azt gondolom, a színészi munkán túl ennek a missziónak az elismerése is ez a díj, mondta Székesfehérvár polgármestere köszöntőjében.

A sajtónyilvános beszélgetésen Tóth Ildikó kiemelte, számára a „színházcsinálás” a legelevenebb művészeti ág, amely segít értelmezni azt a világot, amelyben élünk, és saját magunkat is. Arról is szólt, hogy nem voltak szerepálmai, arra vágyott, hogy jó csapattal, jó közösségben dolgozhasson. Ehhez Székesfehérváron minden megvan – tette hozzá.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >