Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Gazdaság arrow 2020-ban is stabil önkormányzati és intézményi működést biztosítanak
2020-ban is stabil önkormányzati és intézményi működést biztosítanak Nyomtatás E-mail
Írta: Fraller Ildikó   
2020. február 11.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester tegnap adta át a város 2020. évi költségvetésének az előterjesztését dr. Bóka Viktor jegyzőnek. A költségvetés 25,8 milliárd forint saját bevétellel számol, amiből kiemelkedik a 20,1 milliárd forint iparűzési adó; a fejlesztésekre a működtetési összegnél is többet, közel 33 milliárd forintot tervez az Önkormányzat.

 

 

A költségvetés stabil önkormányzati, intézményi működést biztosít, a város folytatja valamennyi kiemelt programját – mint az Ybl, a Saára Gyula és a Kégl György program, a közbiztonsági és a születési program, a 65 év felettiek támogatása, az okos osztálytermek létrehozása, a digitális kompetenciák fejlesztése, a robotika program vagy a környezetvédelmi fejlesztések. A költségvetés a HPV mellett új oltástámogatási programot tartalmaz, illetve CT és MR vizsgálatok támogatását is – ismertette a polgármester.


Dr. Cser-Palkovics András polgármester és dr. Bóka Viktor jegyző aláírásukkal hitelesítették Székesfehérvár 2020. évi költségvetésének előterjesztését, majd a polgármester átadta a dokumentumot a jegyzőnek.

Az év egyik legfontosabb pillanata a város életében február elején a költségvetés benyújtása, mondta dr. Cser-Palkovics András polgármester; hosszú hónapok teltek az előkészítéssel, rengeteg konzultációval és számolással – a közgyűlés pénteken tárgyalja, és remélhetőleg el is fogadja a 2020-as év büdzséjét, tette hozzá.

Az előterjesztést a várható helyi adóbevételek, az állami finanszírozás, a város előtt álló feladatok és lehetőségek figyelembevételével állították össze. Meghatározó a helyi gazdaság szerepe, amely exportra termel, így a világgazdasági folyamatok tényezőinek függvényében konzervatív módon tervezett költségvetésről van szó: a helyi gazdaság várhatóan idén a 2019-es szinten teljesít majd, így a saját bevételeknél lassabb mértékű növekedés prognosztizált.  Az állami finanszírozás és elvonás rendszere változatlan, azonban a normatív finanszírozásban és a kultúra területén még döntések várhatók az első negyedévben. A város alapműködése biztosított ebben az évben is – a humánerőforrás és a szolgáltatások drágulása mellett –, és folytatódnak az ütemezett fejlesztések, mondta el a polgármester a tervezési keretrendszerről.

Az önkormányzat összbevétele 67, 4 milliárd forint: a költségvetés 25,8 milliárd forint saját bevétellel számol, amiből kiemelkedik a 20,1 milliárd forint iparűzési adó. A további bevételek tételei: az építményadó 2,3 milliárd, az idegenforgalmi adó 65 millió, az átengedett adó (gépjárműadó) 420 millió, a működtetés állami finanszírozása 5,3 milliárd, a hazai és uniós projektek finanszírozása 10,6 milliárd, a felhalmozási bevételek, egyéb támogatások 0,7 milliárd, a finanszírozási bevételek pedig 25 milliárd forintot tesznek ki.

A kiadásokat ismertetve a polgármester kiemelte, hogy működtetésre, térségi feladatellátásra közel 31 milliárd forintot költ az Önkormányzat, míg fejlesztésekre, felújításokra közel 33 milliárd forintot – tehát többet költünk fejlesztésre, mint működtetésre, fogalmazott. Fontos adat a gazdálkodási és céltartalék: ez a 3,6 milliárd forint jelzi azt a törekvést, hogy az önkormányzat felkészül vis major helyzetekre is. A szolidaritási hozzájárulás most az iparűzési adó emelkedésével 3,61 milliárd forinttal szerepel, ez valószínűleg tovább fog csökkenni 3,4 milliárd forintra. A jövőképpel kapcsolatban a polgármester hozzáfűzte: a város működése és fejlesztése sem elképzelhető a jelentős iparűzési adóbevétel nélkül.  

A teljes intézményi struktúra fenntartására 14,16 milliárd forintot költ idén a város, az alágazatok tételei a következők: az egészségügyi, szociális ágazat 3,3 milliárd, az oktatási ágazat 4,3 milliárd, a kulturális ágazat pedig 3,5 milliárd forint. Az intézményi (Hivatal nélkül) személyi juttatásokkal kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy évről évre próbálja a város kompenzálni a jogszabályokból fakadó bérfeszültségeket, illetve enyhíteni ezeket: a kulturális szektorban 4%-os bérkeretet biztosítanak az intézményeknek. A béremelés költségvetése 662,7 millió forint (a minimálbér emelése, a garantált bérminimum és egyéb önkormányzati bérintézkedések együttes hatása, melynek részbeni fedezete tervezetten állami finanszírozással valósul meg), ami ettől kezdve minden évben jelentkezni fog. Az Önkormányzat továbbra is biztosítja a közalkalmazottak részére a bruttó 150 ezer forint/év/álláshely kafetéria összeget a SZÉP kártyával, ami 242,9 millió forintot jelent. Az Önkormányzatnál tervezett ágazati kiadások 12,2 milliárd forintot tesznek ki, amiből a humán és jóléti szolgáltatás kiadásai 3,6 milliárd, a város-, község- és ingatlangazdálkodása pedig 8,6 milliárd forint.

Majdnem 33 milliárd forintot költünk fejlesztésekre, hangsúlyozta a polgármester: ebből 17,6 milliárd forint az állami, 8,5 milliárd forint az uniós forrásból megvalósított fejlesztés, míg az önkormányzati, azaz saját erőből 6,8 milliárd forint áll rendelkezésre a fejlesztésekre.

A város gazdálkodási tartalékát a költségvetés 2,5 milliárd forintban jelöli meg.

A Közgyűlés február 14-én, pénteken tárgyal a  költségvetésről.


 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >