Kezdőlap arrow Kultúra arrow Új helyen próbál a Székesfehérvári Balett Színház
Új helyen próbál a Székesfehérvári Balett Színház Nyomtatás E-mail
Írta: Torma Kinga Regina   
2020. február 18.
Ezentúl új helyen próbál a Székesfehérvári Balett Színház. A másfél éve megalakult társulat februártól a Videoton Oktatási Központ színháztermében talált új otthonra, ahol az elkövetkező másfél évben nyugodt körülmények között készülhetnek majd új bemutatóikra. A táncművészek tegnapi próbájára ellátogatott dr. Cser-Palkovics András polgármester is.

 

 

A következő másfél évben új próbahelyén, a Videoton Oktatási Központ színháztermében készülnek majd a Székesfehérvári Balett Színház előadásai.

„Remek helyünk volt eddig a Táncházban, illetve a többi próbahelyünkön, azonban a helyszínek zsúfoltsága miatt külön intézményben kellett a délelőtti, majd a délutáni próbáinkat vezényelni. Azzal, hogy a városvezetés segítségével február elejétől ide költözhettünk a VOK-ba, még ha ideiglenesen is, de otthonra leltünk az elkövetkezendő másfél év tekintetében.” – monda Egerházi Attila igazgató, aki hozzátette, hogy a végleges próbahely és fellépőhely még várat magára. „Ideális esetben a társulatnak két-három próbateremre lenne szüksége, amely az irodákkal egy helyszínen található. Nagyon bizakodó vagyok atekintetben, hogy ez néhány éven belül meg is valósul.”

A város legfiatalabb kulturális intézményének műhelymunkájába ma dr. Cser-Palkovics András is bepillanthatott. A polgármester örömmel látta, hogy a társulat jól berendezkedett, kényelmesen érzi magát, és a még előttük álló, apró átalakítások ellenére is megfelel a terem a munkához. „Őszintén megmondom, hogy 20-25 évvel ezelőtt magam sem gondoltam volna, hogy abban a teremben, ahová egykor Deák Bill-koncertekre jártunk, ma egy balett társulat lel majd otthonára. A város továbbra sem tesz le arról a törekvéséről, hogy létrehozzon egy olyan, úgymond második színházként szolgáló intézményt, ahol a színház- és koncertteremmel a zenekarunk, a balett színházunk is állandó helyére talál.” – emelte ki a városvezető, majd elmondta, hogy nagy örömére szolgál, hogy a kulturális szaktárca a Székesfehérvári Balett Színház működését már a megalakulás évét követően, tavaly is támogatta. „Azt gondolom, hogy büszkék lehetünk a táncosainkra. Számos teltházas előadás után jól látszik, hogy az adventi időszakban játszott Diótörő mekkora sikert volt, illetve, hogy a nemrég bemutatott Kafka-darab is igazi művészeti csemege.”

A társulatot legközelebb február 24-én, hétfőn 19 órakor láthatja a nagyérdemű a Vörösmarty Színházban, ahol a Rómeó és Júliát viszik újra színpadra. A következő bemutatóra, az Aladdinra pedig várhatóan májusban kerül majd sor.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >