Kezdőlap arrow Kreatív arrow Izing Antal - írások I.
Izing Antal - írások I. Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 28.

Izing Antal egy rendkívül okos, művelt, érzékeny és tehetséges író (mellesleg újságíró is), akinek minden írásából kitűnik a finomság, egy leheletnyi irónia, s legfőképpen a Remény. Reménykedik abban, hogy egyszer majd meglátja az Igazán Szépet, az Igazán Jót és eljő a Teljes Igazság pillanata - és örökkévalósága - is. Nem ő mondta, én gondolom így. Mert ahogy sorait olvasom, erre gondolok...

Reszelt alma

Telefonom fényénél ereszkedtem le tegnap este almáért a pincémbe. Szókimondó jó barát a testem. Néha apám borából követel. Most almát akart. Mint római lakomán, tojással kezdtük, almával akartuk zárni. A fiammal szalonnáztunk, mert tanítom enni. Tanítom örülni. Mutattam neki, mit ír Márai Füves könyve a nyers reszelt almáról. „Gyomrod és beleid hálásan fogadják” a szelíd, tiszta tápszert. Mert az ember nemcsak az elméjével és a szívével él, hanem a gyomrával és a beleivel is. Bölcs, aki reggel éhgyomorra eszik meg egy-két reszelt almát. Tett félre a fiam reggelire. Saját termés a saját termést.

Peron

Kalauznő áll az ajtóban, éppen csak elérem a vonatot. Bocsánatot kérek, hogy nem volt időm jegyet venni, s közlöm azt is, hogy nagyon csinos ma este. Mert úgy igaz. Ő azonban kétezer forint pótdíjról beszél. Ne tegye meg velem, kérem én. Kérdi, miért nem volt időm jegyváltásra. Mert söröztem – vágom rá. Legalább őszinte, mondja Éva Peron. Köszöni, hogy nem fárasztom, reggel kilencig hosszú lesz a műszak. Tizenöt éve vasutas és azt mondja, szereti. Megkérdem, mit szeret ebben, ő pedig azt mondja, az embereket, összes hülyeségükkel. „Például magát” – és kezembe nyom egy mézes negrót, otthagy a peronon.

Szerelmeskedünk

Fekete, dokkmunkássapkát akartam. Bementem egy boltba a Déliben. Kérdeztem, mennyi, a szőke hölgy azt mondta: „Magának ötszáz!” Gyorsan előkaptam a pénzt. Ács haverjaimnak akartam meleg fejfedőt. A sapkával este a kocsmában dicsekedtem nekik, megkívánták. Különböző színűt ígértem, ne keverjék össze. Aznap viszont már nem a szőke hölgy volt. Eltette a négy sapkát a szatyorba, négyezret kért. Nem fizettem ki. Azt mondtam, hogy a szőke högytől akarom megvenni kétezerért. Meg is történt. Vittem egy csokit és megkértem, mondja ki lassan, mosolyogva, kedvesen, még egyszer azt a gyönyörű mondatot: „Magának ötszáz!”

Werk2

Kiadják mostanában a filmek rendezői változatát. Abban a rendező bennehagyhatja azokat a részeket, amelyek az üzletben nem kellettek, de neki fontosak. Rendezők vagyunk egytől egyig. Mivel minden a pénzről szól, lassan mindent kivágunk, ami rontja a boltot. Ami nem piacképes, megmarad a szívünk mélyén. Ott tárolja minden ember életének rendezői változatát. Abban úgy történik minden, ahogy mi akartuk. Egyszer kiadják. Állítólag életünk utolsó pillanatában pereg le. Sosem késő.

Dinnyeee...

Végy egy dinnyét, vágd ketté. Kanállal vájd ki, tedd tálcára, de ne bányászd ki a fehérig, hagyj az alján pirosat. Kockázd fel a dinnye húsát köbcentisre, apríts még szilvát, barackot, almát, mandarint, banánt, meg amit akarsz. Ahogy haladsz az aprításban, töltsd vissza a dinnyekalapokat. Ami dinnyehús nem fér vissza, edd meg. Dobhatsz a héjba szőlőszemet, mazsolát, diót. Öntözheted triple sec-kel. Tedd a jégre éjjelre, hogy az ízek összeérjenek. Másnap, amikor már jeges, ülj fölé a családdal, ha van. Ha nincs, akkor egyedül. Idézd fel anyánk szavát: az a tiéd, amit megeszel.

Mindketten

 Láttam a metróban egy képet. Egy kis-srác áll rajta, alatta a szöveg: „Sosem ütnék meg egy nőt. Bárcsak apám is így gondolná”. Erről rögtön eszembe jut, amit a neten olvastam nemrég. Így szólt: Feri hatéves, de szerinte nincs házasságra alkalmas kor, mert mindenki bolond, aki megnősül. Honnan tudja meg egy idegen – kérdezték a nyolcéves Dénest –, hogy valakik házasok? – Mindketten ugyanazzal a gyerekkel ordítanak. – A tízéves Márta szerint az első randin a felnőttek hazudnak. Ettől sokkal érdekesebbnek tűnnek és másodszor randizni akarnak. Azért a gyerekek tudnak valamit.

Összebújunk

 Fontos a duma. Főleg májusban, ami a szerelem hónapja. Duzzadnak a társkereső hirdetések. Bár egyes vélemények szerint a nő olyan, mint a zsiráf. Szép, szép, de otthonra nem kellene. Az idei legtutibb szöveg: olyan nőt keresek, aki el tudja dönteni, mit akar. Aki partnert keres, nem királyfit. Olyan nő kell, aki nem levelezgetni akar, hanem rendesen bepasizni. Nem majd, hanem most. Ha nem jövök be neki, azt egy az egyben megmondja. Ha bejövök neki, azt is megmondja, akkor viszont nem beszél napi két órában a munkájáról. Hanem összebújunk.

Birok

Ferkó birkózó volt, aztán hentes lett. Kölyökkorában edzésről jött haza Pestről, pénze alig volt. Nem volt ideje jegyet venni, megkérdezte a kalauzt a vonaton, vehet-e tőle. A kalauz igent mondott, aztán pótdíjat is felszámolt, Ferkó pedig úgy kaparta össze a rávalót. Tizenöt évvel később a hentesboltban azt kérdezte egy vevő Ferkótól, hogy felkockázná-e a húst, mint az előző vásárlónak. „Az törzsvevő volt, maga pedig elszedte egy gyerek összes pénzét. Ha szépen kéri, felkockázom.” A férfi szépen kérte, otthagyott egy ötszázast a pulton: „Itt a pótdíjad, öcsém.” Azóta törzsvevő.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >