Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow Várják az alkotásokat az „Egymásra hangolva” pályázatra
Várják az alkotásokat az „Egymásra hangolva” pályázatra Nyomtatás E-mail
Írta: Csordás Csilla   
2020. június 02.
Meghosszabbították az "Egymásra hangolva" című rajzpályázat benyújtásának határidejét! A Tálos Edit Alapítvány felhívásában arra biztat minden hermannos növendéket és zeneovis kisgyermeket, hogy minél többen alkossanak és küldjék el szebbnél szebb képeiket, hogy elkészíthessék a 2020/21-es tanév sulinaptárát. Az új határidő augusztus 20.

 

A Tálos Edit Alapítvány rajzpályázatot hirdet „Egymásra hangolva” címmel. A rajzpályázaton, amely egy rövid kérdőív kitöltésével is együtt jár, bármely tanuló részt vehet, aki a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szaggimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola tanulója, illetve a Tálos Edit Alapítvány zeneovis foglalkozásainak lelkes tagja.

Az alkotóknak nincs más feladata, mint a kiírt öt témakörből választani egyet. Így lerajzolhatják, miért klassz hermannosnak/zeneovisnak lenni, milyennek látják a digitális zeneórát. Az alkotáson megjelenhet a kedvenc hangszer vagy éppen egy jövőbeni hangszer, hogy milyen zenekarban játszana szívesen, valamint tervezhetnek egy logót/emblémát, amely jól kifejezi a zeneszeretetet.

A rajzokat bármilyen technikával A/4-es méretben kell elkészíteni, majd szkennelve vagy fotózva beküldeni a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címre. Azért fontos a jó minőségű digitalizálás, mert a beküldött alkotásokból szeretnének létrehozni egy éves naptárat, amelyet minden alkotó ajándékba kap az alapítványtól. A beküldött alkotásokat csak abban az esetben fogadják el, ha egy e-mailben küldi vissza a pályázó a kérdőívet és az alkotást.

A pályamunkák beküldési határideje: 2020. augusztus 20.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >