Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Egyház arrow Fénylő kereszt a város felett
Fénylő kereszt a város felett Nyomtatás E-mail
Írta: Egyházmegyei Hivatal   
2020. június 12.
Koncelebrált szentmisével és körmenettel ünneplik Úrnapját Székesfehérváron. A Prohászka emléktemplomban június 13-án, szombaton 20 órakor Spányi Antal megyés püspök a város papságával közösen tart szentmisét.

 

 

Székesfehérvár papsága a hívekkel közösen ünnepli Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepét Úrnapját június 13-án, szombaton a Prohászka emléktemplomban. A koncelebrált szentmise 20.00 órakor kezdődik. A szentmise után úrnapi körmenetet tartanak a templom körül, amely egyben az elmaradt feltámadási körmenetet is megjeleníti. A körmenet zárásaként ünnepélyesen felgyullad az a fény, amely megvilágítja az emléktemplom kupolájának keresztjét. Ezzel szeretnék hirdetni a város lakóinak, hogy jelen helyzetünkben és minden időben Krisztus keresztje a mi reményünk jele.

Arra kérik a híveket, hogy ezen az estén - hazafelé menet, vagy a környéken lakók otthonukból - készítsenek fényképet a város felett fénylő keresztről, és küldjék el az egyházmegye facebook oldala (www.facebook.com/szfvaregyhazmegye) számára, így merítve erőt a fénylő keresztre vetett közös tekintetekből.

 

 
< Előző   Következő >