Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Különleges fagylaltokat kóstolhatunk kedden Nyomtatás E-mail
Írta: ÖKK   
2020. június 29.
Ribizlis máktorta, Törökmézes vanília – két példa azokból az ízesítésekből, amelyek az Év Fagylaltja verseny keretében készülnek majd kedden. A rendkívüli helyzet ellenére is megrendezi ugyanis idén a megmérettetést a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete. A régiós elődöntőnek a Fő utcai Damniczki Cukrászda ad otthont, ahol délelőtt 10 órától 250 forintos adagáron bárki megkóstolhatja a verseny keretében készült fagylaltokat.

 

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnöksége úgy határozott, hogy a rendkívüli helyzet miatt rendhagyó módon, de idén is megszervezi az Év Fagylaltja versenyt. Céljuk, hogy a hagyományos, jó minőségű kézműves fagylaltokat népszerűsítsék. A versenyfagylaltok így természetes alap- és járulékos anyagokkal, saját készítésű öntetekkel készülnek.

Ebbe kóstolhatnak bele a fehérváriak is kedden, hiszen a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém, Fejér, illetve Komárom-Esztergom megyéből nevezők régiós elődöntőjét a Fő utcai Damniczki Cukrászdában rendezik. A zsűrizést követően, délelőtt 10 órától – a készlet erejéig – 250 forintos adagáron az alábbi ízesítésű fagylaltokat kínálják: Málnás túrótorta fűszeres ropogóssal, Törökmézes vanília, Ribizlis máktorta, Hunyadi krónikája, BORI, Tonka-mogyoró Affogato, Passió-karamell, Sárgabarackos dió, Tétényi áfonyás mandula, DOTIS. Mindegyik ízesítésből kb. 80 adagot készítenek. 

Az országos döntőre július 7-én kerül majd sor Budapesten, az Ipartestület székházában.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >