Kezdőlap arrow Belpolitika arrow „Fogjunk össze és nem lesz vész!”
„Fogjunk össze és nem lesz vész!” Nyomtatás E-mail
Írta: Torma Kinga Regina   
2020. június 30.
A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház udvarán adott koncertet a Szent György Kórus és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Közös flashmobjukkal elsőként az egészségügyben dolgozóknak mondtak köszönetet a járvány idején tanúsított áldozatos munkájukért. A hirtelen jött eső sajnos elmosta a Városház térre tervezett tegnapi második flashmobot, de a kórus dallamaival a város közönségének is kedveskedik majd egy későbbi időpontban.

 

 

A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház kórusa az intézmény udvarán, a Kossuth Zsuzsanna-szobornál adott ma rövid koncertet az Alba Regia Szimfonikus Zenekar tagjaiból álló kamarazenekarral közösen. A művészek flashmobjukban elsőként a koronavírus-járvány alatt íródott Remény himnuszával mondtak köszönetet az egészségügyben dolgozóknak a járványidőszakban végzett áldozatos munkájukért.

Bár azt mondják, ez még csak az első hullám volt, de azt gondolom, meg kell ünnepelnünk, hogy túléltük a vírust, és ez nem megy anélkül, hogy ne mondanánk köszönetet az egészségügyben dolgozóknak azért a fáradhatatlan munkáért, amelyet ebben a három hónapban is véghez vittek.” – kezdte gondolatait a kórusvezető, aki elmondta, hogy a műsor összeállításánál a Szent György Kórusnak könnyű dolga volt, hiszen az, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés ódájának választott Remény himnuszát előadják, biztos volt. „Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar kamarazenekara Vivaldi d-moll concertojának harmadik tételét és a Parasztbecsület Intermezzoját hozta el ma. A Remény himnusza mellé választottunk még egy közös dalt és nem maradhat el a kórusunktól megszokott közönségénekeltetés sem: mint oly sokszor, most is az „A csitári hegyek alatt” című nótával hívjuk éneklésre a hallgatóságunkat.” – mondta dr. Juhász Árpádné kórustitkár. 

A kórház kertjében tartott rögtönzött koncert végén a szervezők invitálták a közönséget a Városház térre is, ahol az egészségügyben dolgozók után Székesfehérvár lakosságát szerették volna megörvendeztetni fülbe mászó dallamaikkal. Ennek a flashmobnak azonban az időjárás és az eső állta útját: így a belvárosi koncertet egy későbbi időpontban tartják meg.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >