Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Aikido szakosztállyal bővül a MÁV Előre SC
Aikido szakosztállyal bővül a MÁV Előre SC Nyomtatás E-mail
Írta: Schöffer Olivér   
2020. július 24.
Új szakosztállyal bővül a MÁV Előre SC, ugyanis Schöffer Olivér vezetésével júliusban megalapították Aikido szakosztályukat. A tradicionális alapokra épülő, modern, japán harcművészet hagyományait ápoló szakosztályba kezdő és haladó sportolók jelentkezését is várják.

 

 

Toborzót tart az idén júliusban alakult, új Aikido szakosztályába a MÁV Előre SC. Az japán harcművészeti sport szellemiségével összeegyeztethetetlen a versengés, ezért a szakosztály céljául egy olyan közösség létrehozását fogalmazták meg, amelyben egymást segítve, saját tudásukat és képességeiket fejlesztve, közösen gyakorolhatják a már megszerzett tudást, valamint közösen fejleszthetik magukat a sportolók. Az eredményes fejlődés érdekében a tradicionális eszközök mellett azt ígérik a mesterek, hogy folyamatosan szélesítik látókörüket és olyan új irányzatokat is segítségül hívnak majd a tanítás során, amelyek összeegyeztethetőek az Aikidoval.

A klub jelenleg kezdő és haladó csoportokba várja az érdeklődők jelentkezését. A haladó csoporthoz való csatlakozásra olyanokat buzdítanak, akik már rendelkeznek tapasztalattal az Aikidoval kapcsolatban, számukra edzéseket minden szerdán és pénteken tartanak a Videoton Oktatási Központban 19 és 20.30 óra között. A kezdő csoportot várhatóan az iskolakezdéssel párhuzamosan, szeptemberben indítják majd.

Mint felhívásukban írják: az edzéseiken pusztakezes és fegyveres technikákkal dolgoznak majd, a haladó csoporton belül ezek a technikák egyfajta műhelymunkának tekinthetőek, ahol megbeszélik, elemzik és gyakorolják azokat. Az edzések menetét az edzést vezető mester határozza meg, és természetesen tapasztalatával segíti a többi gyakorló munkáját. A foglalkozásokat Molnár Jenő 4. Danos Aikido mester (Aikikai), Szente Sándor 3. Danos aikido mester (Aikikai) és Schöffer Olivér 1. Danos aikido mester (Aikikai) vezeti. A kezdő csoportok edzésrendjének kidolgozása még folyamatban van, ahol az edzést vezető instruktor szerepe nagyobb hangsúlyt fog kapni.

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >