Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Dzsem, mártás és szörp - receptek az egres felhasználására Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta - FMC   
2020. július 28.
A gasztronómiai élvezeten túl jótékony hatásai miatt is érdemes egrest fogyasztanunk: erősíti az immunrendszert, elősegíti a fogak, a fogíny, a csontok megújulását, gyorsítja a sebgyógyulást, hatásos megoldás székrekedés ellen, védi a kötőszöveteket és az érfalak épségét.

 

 

Az egrest (más néven: köszméte, pöszméte, piszke, püszke, brüszke, büszke) már a középkorban is termesztették. Elsősorban gyógynövényként használták. Többféle fajtája is létezik hazánkban. Ezek főként külsejükben térnek el egymástól: az egyik pirosas, a másik zöld, van szőrös és csupasz is. Az íze mindegyiknek hasonló: enyhén savanykás, s mégis édesnek mondható.

 

A termést botanikailag „álbogyónak” nevezhetjük: héja áttetsző, színe pedig egyre sötétedik az érés során. Belseje húsos és kb 50 magot tartalmaz. A gyümölcsöt ehetjük frissen, a bokorról szedve, használhatjuk szószok alapanyagként (húsok mellé), készülhet belőle lekvár, dzsem, kompót, befőtt, szörp is. Főzhetünk belőle gyümölcslevest, ízesíthetünk vele süteményeket, s még fagyasztásra is alkalmas.

 

A feldolgozásra szánt köszmétét „ipari érettségi állapotban” szüretelik, amikor még nem teljesen érett és magas a pektin-tartalma. Ilyenkor lehet tökéletes állagúvá formálni vele az egyébként nehezen kocsonyásodó gyümölcsök lekvárját, dzsemeit – mivel szilárdító hatású. A félérett termést befőtt elkészítéséhez is használhatjuk, s ebben az állapotban a legérdemesebb fagyasztani is.

 

Érett állapotban kb egy hétig tarthatjuk el a hűtőszekrényben. Leszedésével nem kell sietni, mert sokáig megmarad a bokrokon, nem potyog le könnyedén.
 

Egresdzsem

 

Mossunk meg 15 dl tisztított egrest, vágjuk darabokra. Fogjunk egy közepes narancsot, amit a héjával együtt kockázzunk fel. Tegyük a gyümölcsöket egy nagy edénybe 4,5 dl cukorral (ez kb. 80 dkg), 2,5 dl mazsolával (kb. 16 dkg), majd folyamatosan kevergetve főzzük fél órán át. Amikor megsűrűsödött, töltsük üvegekbe. Forró vízben főzzük negyed óráig vagy száraz dunsztba is tehetjük. A végeredmény kb. 6 db 2,5 dl-es dzsem lesz.

 

 

Egresmártás

 

Mossunk meg és főzzünk puhára 45 dkg egrest 4 dkg cukorral. Készítsünk rántást 2 dkg lisztből és egy kevés vajból. Adjuk az egreshez, keverjünk hozzá 1 dl tejfölt, s forraljuk össze.

Az élvezeten túl jótékony hatásai miatt is érdemes piszkét fogyasztanunk. A termés energiatartalma nagyon csekély: 44 kcal (184 KJ) / 100 g – ezért diéta során sem kell nélkülöznünk.

 

Sok benne az A-, B1- és C-vitamin. 0,8 százalék körüli pektint tartalmaz, van benne 0,5 százaléknyi ásványi anyag (kálium, kalcium, foszfor és niacin), ezen kívül citromsav, gyümölcs- és szőlőcukor.
 

A pöszméte fogyasztása rendkívül jó hatással van a belső elválasztású mirigyekre, a vesére, májra, szívre. A belőle készült szörpöt és teát a természetgyógyászok lázzal, gyulladással járó betegségek esetén szokták javasolni, mert hűsítő, nyugtató hatású.

 

 

A cikk folytatása elolvasható az alábbi linkre kattintva:

https://fmc.hu/2020/07/25/dzsem-martas-es-szorp-receptek-az-egres-felhasznalasara/

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >